Magyarországon a cukorbetegek száma lassan eléri az 1 milliót, ami annyit jelent, hogy szinte mindenki családjában minimum 1 diabéteszes él, aki igencsak nagy veszélyben van.

Pontosabban megfogalmazva, az van csak nagy veszélyben, aki nem tartja be az orvos által előírt diétát. Ez alatt azt értjük, hogy nem mérik naponta a vércukor szintjüket és egyáltalán nem mozognak, sőt még a minimális napi mozgást sem végzik el, mondjuk egy sétát a köztéri boltig. Továbbá a rendszeres testmozgást 4 cukorbetegből csak 1 végez, illetve a vércukor szintet a betegek fele méri csak csupán, ezek pedig komoly betegséget kockáztatnak meg. Ilyen lehet például a szívelégtelenség, a vesekárosodás, vagy extrém vészhelyzetben látásvesztés. A cukorbetegek közel 10%-a semmit nem változat az életmódján, miután megtudta betegségét. Ez pedig nem vezet sok jóhoz.

Fontos tudni azt is, hogy a diabétesz nem csak magas vércukorral jár, illetve azt, hogy Magyarországon a cukorbetegek 40%-nál alakulhat ki maradandó vesekárosodás, amely súlyos esetben veseátültetéssel is járhat. Sőt, a duplájára növelheti a szívelégtelenség kockázatát.

A statisztikák drámaiak, a cukorbetegségről pedig elmondható, hogy népbetegséggé alakult ki az elmúlt évtizedben, illetve, hogy a szövődményei nagyon súlyosak. Kevesen vannak tisztában a betegség komolyságával, ugyanis statisztikák állítják, hogy országunkban évente minimum egy ember veszíti el látását ez végett. Mindemelett pedig a betegek 75%-a hal meg szív- és érrendszerei szövődmények következtében. Mindezen túl pedig érdemes tisztában lenni azzal a ténnyel is, hogy a túlsúly az megduplázza, az elhízás pedig megháromszorozza a cukorbetegség kialakulásának esélyét. Azonban milyen jó lenne, ha felvilágosulnánk ezekről a tünetekről, és tudnánk figyelni egészségünkre, és elkerülni a bajt, viszont közel félmillió ember szervezete úgy küzd a betegség következményeivel, hogy ő maga nem is tud az érintettségről.

Éppen ez végett a CEOSZ, vagyis Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége úgy döntött, hogy egy sokkoló kampánnyal szeretné felhívni a figyelmet az életveszélyes szövődményekre. (Ennek a célnak sajnos a koronavírus járványa is negatív aktualitást ad.) A kampányt látványos és figyelemfelhívó plakátokkal marketingeltek Budapest 22 pontján. Ennek a mondanivalója még nagyobb figyelmet igényel napjainkban, hiszen a COVID vírus fertőzésének a kockázata is jelentős mértékben nő a cukorbetegeknél. Az immunválasz esetleges elégtelenségei miatt pedig súlyosabb szövődményekkel is járhat a cukorbeteg pácienseknél a megbetegedés.

Ellenben a sok rossz között van egy pozitívum is, a 2-es típusú cukorbetegség megelőzhető lehet, ami egy nagy előny, hiszen Magyarország 90%-át érinti. Frederick Grant Banting találta fel annak módját, hogy miként lehet hozzá jutni és segíteni a cukorbetegek állapotán.

A cukorbetegség, pontosabban a 2-es típusú cukorbetegség felnőttkorban alakul ki és megelőzhető. Ehhez életmódváltásra, néhány kg fogyásra és megfelelő testmozgásra van szükség.

Létezik egy úgynevezett prediabétsz, ami nagyon veszélyes. 8 éven keresztül végeztek egy tanulmányt, amelyben 1100 prediabéteszes, vagyis cukorbetegséget megelőző állapotban lévő ember vett részt. Ez az az állapot, amikor a vércukorszint magasabb a normálnál, de nem elegendő a cukorbetegség jelzésére. Ha ez az állapot hosszú ideig fennáll, akkor valószínűleg 2-es típusú cukorbetegség lesz a következménye. Ez az állapot azért is annyira veszélyes, mert a prediabetes ideje alatt megnő a szívbetegségek és a stroke kockázata is.

Mit is tehetünk ez ellen? A fentiekben is szó eset már az életmódváltásról, amit megint csak ki kell emelnem. Ezt elérhetjük egyszerűbb váltásokkal, amelyek súlycsökkenést és kisebb fizikai aktivitást igényelnek. A lényeg az lenne, hogy tartós súlycsökkentést eredményezzünk. Néhány kiló mínuszban és szerény fizikai aktivitás megelőzheti a 2 típusú cukorbetegséget.