Akár akarjuk, akár nem előbb vagy utóbb mindenkinél bekövetkezik a félve várt őszülés. Sokunk fél tőle, hiszen az emberiség úgy van beprogramozva, hogyha meglátunk egyetlen ősz hajszálat, akkor rögtön az ugrik be, hogy elkezdünk megöregedni. Azonban nem kell egyből megijedni, mert a mondás is úgy tartja, hogy „A férfi olyan, mint egy jó bor. A korral nemesedik!” Amennyiben pedig nem tudjuk elkerülni, tudjunk meg róla minél többet!

1.A hajunk mellett a testszőrzet is őszül!

Gondoljunk csak bele, hogy meglátunk az utcán egy idősebb férfit, vagy ha akár csak az ismerősink körére gondolunk, vannak olyan férfiak, akiknek a szakálluk már ősz, azonban a hajuk még mindig ugyanolyan gesztenyebarna. Ez hogyan lehetséges? Nem csupán a fejünkön, hanem a testünk többi részén is őszülünk, viszont ezeknek a sebessége eltérő. És így válik lehetővé, hogy színesek is vagyunk, de nem is.

2.Az ősz haj ugyanolyan tapintású, mint a pigmenttel teli!

Nagyon sokan úgy vélik, hogy az ősz haj durva tapintásúvá válik, de valójában sokkal puhább a barna és a szőke hajnál is. Illetve az is egy tévhit, hogy az ősz haj szárazabb, ugyanis a fejbőr a korunk előrehaladtával kevesebb faggyút termel, így a haj fénytelenebb.

3.A dohányzás korai őszüléshez vezethet!

Egy közel 10 éves tanulmány bebizonyította, hogy annál, aki rendszeresen dohányzik kétszer gyakoribb a korai őszülés. (30 éves korban már elkezdődhet.) Illetve további kutatások azt is bebizonyították, hogy a dohányzás, a korai öregedés, és az első ősz hajszálak megjelenése közt nagy az összefüggés.

4.Etnikai hovatartozásunk is számít e téren!

Elsősorban a kaukázusiak őszülnek a legkorábban, utána az ázsiaiak, majd az afroamerikaik. Ezeknek az okát a tudósok még nem tudják pontosan, de az idő rózsát (és eredményeket teremt.

5.Az ősz hajszálakat tilos kitépni!

Egy nagy téveszme szerint, ha kitépünk egy őszhajszálat, akkor több nő a helyére. Ez így nagy butaság, mivel minden mirigyhez egy hajszál tartozik, így ha egyet kitépünk, akkor nem tud belőle több nőni, sőt ha kitépünk egy hajszálat, annál kisebb lesz az esélye, hogy onnan már nem fog több hajszáll kinőni.

6.Vajon igaz az, hogy a stresszbe bele lehet őszülni?

A tudósok szerint csak a génjeink tehetnek az őszülésünk időzítéséről, azonban sokan állítják, hogy a stresszes életmód igencsak nagy hatással van pigmentjeinkre. Ezt a feltevést, még nem sikerült 100%-osan bebizonyítani, azonban ezt rengeteg eset alá tudja támasztani. Példának okáért, halálos tragédia előfordulása esetén az illető hirtelen megőszül, ami a stresszre vezethető vissza.

7.Az ősz haj, másképpen veszi fel a színeket

Ez annak okoz hátrányt, aki eddig festette a haját. Hogyha őszülés után is szeretné tovább festeni, akkor nagyon nehezen, vagy nem is fog sikerülni ugyanolyan színre befesteni, mint mondjuk az elmúlt két évben. . A legtöbb esetben változtatni kell az használt hajfesték árnyalatán annak érdekében, hogy ugyanolyan legyen a végeredmény, mint korábban.

8.A génjeinkbe kódolva van a szürke haj! – Hogy mit is jelent ez?

Magyarul annyit jelent, hogy a születésünk pillanatában már megvan, mikor kezdünk el őszülni. Sokaknál 50 éves korukban jön elő, azonban a bőrgyógyászok szerint az 50 évesek fele már jócskán vagy teljesen őszek.

9.A már kinőtt haj nem őszül!

A hajszínünket a melanin nevű pigment határozza meg, ez pedig a bőrszínünkért is ugyancsak felelős. A szakértők azt mondják, hogy az őszülés oka, hogy a haj kevesebb melaninhoz jut hozzá. A kinőtt haj pedig nem tud megőszülni, hanem már a fejbőrünkben így termelődnek.

10.A haj belülről is elszíneződik

A haj szürke sejtjeiben hidrogén-peroxid halmozódhat fel, aminek hatására belülről elszíneződik. A hidrogén-peroxidot egy enzim fajténak, a kataláznak, kell lebontania, viszont mennyiben a szervezetünk nem termeli már, akkor a hidrogén-peroxid nem bomlik le a hajhagymánk körül, ezért a hajunk kifehéredik.