A Szabad Pécs oldalán jelent meg interjú, a Pécsi Harmadik Színház vezetőjével Vincze Jánossal, és tulajdonosával Moravetz Leventével. Az 1986 óta üzemelő, uránvárosi színháznak minden tartaléka elfogyott, ha csak nem érkezik mielőbb segítség, úgy megszűnik az ikonikus pécsi színház.

Kiderült, hogy a januári bérek kifizetése után, egyetlen forint sem maradt a számlájukon, ezen az sem segít, hogy az előző városvezetés elengedte a kezüket 2017-ben és magánszínházat csinált belőlük. Időközben megszűnt a kulturális TAO, és berobbant a koronavírus járvány, így minden bevétele kiesett az intézménynek.

Egyedül a már elnyert pályázati pénzekből tudtak élni, de ezek is kifutottak, ráadásul bérekre és rezsire kellett költeniük.

Segíthet az önkormányzat?

A PHSZ arra vár, hogy a városvezetés adjon számukra 5 millió forintot, illetve használhassák az épületet térítésmentesen. Ha ez megvalósul, akkor ahogy Vincze fogalmazott, a márciust már áttudják vészelni. Ha pedig az állam is támogatást nyújt, akkor talán képesek lesznek megmenekülni.

A színház tulajdonosa Moravetz Levente úgy fogalmazott, hogy egy magáncégnek nem, de a városnak hajlandó lenne eladni a Pécsi Harmadik Színházat.

A teljes interjú ITT olvasható.