Ahogy szép lassan az ország valamennyi településének, úgy Pécsnek is lesz új stadionja. A kezdeti 16-18 milliárdos becsültár ősszel 20 milliárdra, most pedig egyöntetű források szerint 22 milliárdra emelkedett. Úgy, hogy még egy huncut kapavágás sem történt. De hol lesz ennek a vége?

Ha abból indulunk ki, hogy a kézilabda EB költségei most már 131 milliárd forintnál tartanak, holott az eredeti terv 10-15 milliárd forint volt, akkor láthatjuk, a stadionnal kapcsolatosan is határ a csillagos ég. Habár 22 ezer millió forint is hihetetlenül sok pénz, örülhetünk, ha ez a történet ennyiben megáll, és akkor még nem beszéltünk az aréna üzemeltetéséről, amit elviekben vállal a kormány, gyakorlatban meg ha egyszer lesz egy kormányváltás, és az új miniszterelnök számára nem lesz prioritás a futball, akkor Pécs itt marad a stadionjával, amire évente néhány százmilliót el kell majd költeni, ha nem akarjuk, hogy az enyészeté legyen.

22 milliárd forint. Pécs adósságának körülbelül a háromszorosa. A város éves költségvetésének majdnem fele. Egy fürdő plusz hozzátartozó szálloda ára. A reptér használhatóvá tételének az összege. Több ezer új munkahely létrejöttének a lehetősége. Vagy éppen egy stadion ára.

Ráadásul látva az itthoni közbeszerzéseket, látva az építkezések tervezett és valós költségeit, teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ez a történet nem 22 milliárd forint lesz. A Honvéd új stadionját eredetileg 5 milliárdból tervezték felhúzni, a vége 13 milliárd lett, közel háromszoros drágulás. Tegyük hozzá: a kispesti stadion pont akkora, mint a pécsi, és ha a budapesti létesítmény ára megállt 13 milliárdnál, akkor felfoghatatlan, hogy nálunk ugyanez miért fog – minimum – 22-be kerülni.

Bozsik Aréna: sokkal kevesebbe kerül, mint a pécsi stadion, pedig méretileg ugyanakkora.

Pécsett ennyivel drágábbak lennének az alapanyagok, netán a munkások bérei? Aligha. Az inflációról sem gondolnánk, hogy ekkora mértékű lenne, legalábbis a kormányzati kommunikáció csak pár százalékról szól, nem duplájáról.