Habár kész ténynek tűnik, hogy új stadion épül a városban, fürdő pedig egyelőre nem (igaz, állítólag dolgoznak rajta, de tényszerűen elkönyvelhetjük, hogy a jelenlegi helyzet az, hogy előbb lesz stadion, mint akárcsak egy nyamvadt strand), mégis sokan gondolják úgy, hogy egy ekkora mértékű beruházás előtt illene megkérdezni a lakosságot, hogy ők mit szeretnének. Ezt egyelőre más még nem igen tette meg, így mi feltesszük a kérdést: stadion vagy fürdő épüljön?

Fontos lenne, hogy ezekről a témákról beszélhessünk, hogy ezek a döntések ne a fejünk felett dőljenek el, hanem helyben bevonva azokat, akiket igazán érint: a pécsieket. Minket. Ugyanis akár fürdő, akár stadion épül, mi fogjuk azt használni, vagy nem használni, mi fogjuk látni nap, mint nap, ha járunk-kelünk a városban, és végsősoron mi fogjuk fizetni a felmerülő költségeit, vagy élvezni a hasznot, amit hoz.

Örömteli lenne azt mondani, hogy ez egy vagy-vagy kérdés, de látva azt, hogy az elmúlt években mennyi kormányzati támogatás érkezett a városba, egyelőre nehezen elképzelhető, hogy a két létesítmény párhuzamosan is megtud majd épülni. A stadion jelenlegi becsült ára 22 milliárd, és ha számolunk azzal a drágulással, ami eddig minden stadion esetében keletkezett, a vége simán elérheti akár a 30 milliárd forintot. A hasonló méretű Honvéd stadion például az eredeti tervezetthez képest két és félszer lett drágább. Igaz, még az is jóval olcsóbb lett, mint amennyibe a pécsi kerülhet. Hangsúlyozzuk, hasonlóméretű, hasonló színvonalú arénákról van szó, csak az egyik Budapesten, a másik Pécsett épül.

Egy valamire való fürdő ára is ekörül mozog, bár ne legyen igazunk, de egyelőre nehezen elképzelhető, hogy hirtelen kinyitnának a kormányzati pénzcsapok, és 40-50 milliárd forintnyi beruházás érkezne a városba. Ön melyiket választaná, ha választhatna?