Kedd délelőtt a Budaörsi Rendőrfőkapitányságon rabosították Szemző Áront, a Momentum Mozgalom Budakeszi önkormányzati képviselőjét – írja a Magyar Hang.

A politikus még 2019. szeptember 11-én hajnalban felfestett egy 3D- s zebrát Budakeszin a Széchenyi István Általános Iskola akkor átadott új épülete elé, amivel felvetette a „közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény” gyanúját. A politikust gyanúsítottként idéztek be, ezután rabosították: fényképet készítettek róla és ujjlenyomatott vettek tőle.

Az iskola mellett egy buszvégállomás és bölcsőde is elhelyezkedik az útszakaszon ahova a zebra került, ráadásul a forgalom miatt az itt lakók szerint szükséges volt a forgalom lassítása. Szemző Áron Facebook bejegyzésben reagált a történtekre.

RABOSÍTOTTAK EGY 3 DIMENZIÓS ZEBRA MIATT 2019. szeptember 11-én hajnalban felfestettem egy zebrát Budakeszin az…

Közzétette: Szemző Áron – 2021. február 16., kedd

„Fontos megjegyezni, hogy én nem önkényesen jelöltem ki oda gyalogátkelőt, ez már megtörtént régebben, én csak meghallottam a budakesziek szavát, felgyorsítottam a folyamatot és cselekedtem a lakók érdekében” – írja Szemző a Facebook bejegyzésében.

a politikus a gyanusítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett, de ügyvédet fogadott a védelmére. Kiemelte, hogy a rendőrök végig nagyon korrektek voltak vele.