Vörösné Deák Andrea, Pécs városában működő, Mosolymanó Egyesület Elnöke, akit a napokban egy váratlan meglepetés ért, de nem épp a legvidámabb fajtából.

Szokásos, rendszert követő napjaiban arra lett figyelmes, hogy megszüntették saját facebook profilját. Először ok nélküli, ismétlődő korlátozásokat kapott, pedig semmilyen nyoma nem volt fiókjában a korlátozásoknak, de mégis éltek. Biztonsági problémának tekintette, ezért létrehozott saját adataival egy másik / új fiókot. Ezt nem kellett volna, és végül ezért került az törlésre. Azonban a kiváltó okot nem közölték.

Na, de mit jelent ez a facebook oldal törlés egy olyan munkaügyi ember számára, mint Andrea, akinek a napi rutin munkájába beletartozik a facebook, és a rajta keresztül történő kapcsolattartás? Mindenféle jelzés nélkül több éves munkáját tették tönkre a profil törlésével, és ami a legrosszabb az egészben, hogy Andrea eközben semmi ellenvetéssel nem tudott élni. Sőt, semmiféle tájékoztatást nem kapott, hogy mi volt az ok, amiért őt megbüntették, meddig tart az, és mit kell tennie ahhoz, hogy a károk ne súlyosbodjanak.

Képzeljünk el magunkat az ő helyzetébe. Milyen frusztráló és idegőrlő érzés lehet az, hogy egyik reggel arra kelünk, hogy volt facebookunk majd nincsen. Erre pedig semmiféle figyelmeztető jelet nem kaptunk. Sem egy messenger üzenetet, sem egy SMS-t, de még a facebook által küldött e-mail is elmaradt. Csak az értetlenkedés, a düh és kérdések százai – köztük az, hogy ’Miért pont én?’ és, hogy ’Mi lesz most ezután?’- marad.

Természetesen új facebook fiókot pár lépéssel létre lehet hozni. Azonban az a személy, akinek törölték a facebook profilját, már nem tud új fiókot létrehozni. Ennek az oka az, hogy ha az új fiók tevékenységei alapján feltételezik, hogy ezt a tevékenységi kört folytatta a letiltott személy, az új profilt is rögvest törlik. Továbbá, Andrea számára annyival rosszabb a helyzet, hogy mivel az Egyesület Jótékonysági oldala 30-50.000 hirdetés nélküli (oragnikus) heti elérésűek, ezért 1 hét után már kéri az igazolványos beazonosítást. Ezt pedig nem lehet véghezvinni egy nem létező profillal.

„Voltaképpen lehetetlenné vált, hogy jogszerűen kezeljem, az általam képviselt Egyesület szellemi termékét, a Mosolymanó Jótékonysági Központ brandet.” – mondta Andrea.

Kinek van erre szüksége és ideje? De még jobb kérdés, hogy ki az, aki ilyen garázdálkodásokkal foglalkozik, és abban nyer örömet, hogy másoknak nehezíti meg a mindennapjait? Így is mindenkinek meg van az egy főre jutó napi gondja, nem kell ide plusz.

Felháborító és érthetetlen. Ez az egyik jele annak, hogy az ember mennyire kiszolgálhatott is lehet egy olyan közösségi hálózatnak, amiben már évek óta tevékenykedik. Nem tudhatjuk biztosra a következő lépést. Természetesen, ahogyan az érmének is két oldala van, így a közösségi média felületeknek is vannak előnyei illetve hátrányai.

Mi emberek hatalmas bizalmat fektetünk beléjük, hiszen legtöbbször az életünk tevékenységeit, gondolatmeneteinket, örömünket, bánatunkat osztjuk meg rajtuk keresztül. Egyszerre több ezer ember követheti figyelemmel a napi cselekedetinket, ami addig szép és jó, míg egy arctalan szervezettel nem kerülünk szembe. Rengeteg olyan példa akad, ahol mások személyiségét lopják, és a lopott névvel csinálnak egy újabb fiókot, továbbá azzal próbálnak viccelődni. Viszont, felmerül a kérdés, hogy senki nem mondta a gaztevőknek, hogy ez közel sem humoros?

Abban az esetben, ha ilyen probléma állna fel mások életében is, a facebooknak (illetve majdnem az összes közösségi médiának) van egy olyan felülete, ahol lehet jelenteni a kéretlen személyeket / oldalakat. Ez a folyamat azonban csak akkor hatásos, ha egy adott időintervallumon belül, több ember tesz jelentést. Így az oldal mihamarabb tudomásul veszi a hibát, és törli azt. A probléma megoldását próbáljunk minél higgadtabban véghezvinni, és hideg fejjel átgondolni, hogy ilyenkor mi a teendő. Több megoldás is létezik, a döntés csak ami kezükben van, hogy melyikkel élünk.

Az Egyesület esetében is elképzelhető, hogy egy tervszerű (tán-tán politikai – gondolja a letiltott fél) támadás áldozata lett Vörösné Deák Andrea, aki most az Egyesület youtube csatornáját (Mosolymanó Egyesület) és saját honlapjuk felépítésével próbálja továbbra is tartani a kapcsolatot az Adományozókkal és a Családokkal. Mert továbbra is sok a segítségkérő.