Pécs évek, évtizedek óta úgy él a köztudatban, mint Magyarország Liverpoolja. Lovasi, 30Y, Punnany, Halott Pénz, és még sorolhatnánk az ismertebbnél-ismertebb pécsi zenészeket, zenekarokat. Azonban a fősodor mögött is vannak tehetséges és egyre ismertebb előadók, ilyen Horváth Géza, ismertebb nevén Dzsiiza, aki a város egyik legismertebb és leglokálpatriótább rappere. A rap, mint műfaj az Egyesült Államokból ered, elsősorban a legszegényebb feketék között terjedt el, az 1970-es évektől kezdve. Sokak szerint a legőszintébb zenei műfajok egyike, ahol nem ritkák a szókimondó szövegek, ráadásul komoly társadalmi problémákat is feszegetnek benne.
– Mikor és miért kezdtél el zenéléssel foglalkozni? Mindig is a rap volt a műfajod, vagy esetleg mást is kipróbáltál korábban?
– 2005-ben történt a dolog. Nyári szünetben szinte minden nap a kosár pályán lógtunk ahol egyik alkalommal feldobtuk a témát, hogy mi lenne, ha írnánk egy saját dalt. Abban az időben ez teljesen másképp működött a technikai részét tekintve. Komoly erőfeszítésekbe telt, hogy tudjunk rögzíteni egy dalt, de a minősége így is vállalhatatlan volt. Mindenki a környezetünkben egy poénnak fogta fel az egészet, még mi is. Aztán szépen lassan egyedül maradtam a brigádban azzal a gondolattal, hogy márpedig én ezt komolyan akarom csinálni. Rap zenét tudatosan tízéves koromtól kezdtem el hallgatni ezért egyértelmű volt a stílus választás.
– Miért pont a rap? Mi fogott meg ebben a stílusban? Kik voltak/kik az ikonjaid?
Azok a dalok, amik a 90-es évek végén, 2000-es évek elején mentek tv-ben, rádióban szinte kivétel nélkül a szerelemről vagy a buliról szóltak, ez engem nem igazán hatott meg, de aztán rátaláltam a rap zenére amiben végre olyan témák voltak amik a hétköznapokban történnek velünk, ráadásul olyan nyelvezettel megfogalmazva ahogy mi is beszélünk egymással. Ezzel a műfajjal tudtunk lázadni minden ellen, ami nem tetszett. Különcnek éreztük magunkat, mert rap zenét hallgatunk, és úgy próbálunk öltözködni, mint az Amerikai előadók. Sub Bass Monster és Dopeman volt a Magyarok közül, akiket éjjel nappal hallgattam. Külföldi előadókat tekintve pedig Eminem volt az első nagy szuperhősöm.
– A rapről azt szokták mondani, hogy az egyik legőszintébb stílus, szókimondó, és nagyon sokáig úgy tartották, hogy a szegények zenéje. Ez szerinted a mai napig igaz?
– Úgy gondolom ez sajnos átalakult. Régen szinte kivétel nélkül a “szegények” akartak rappelni mert ők tudtak hitelesen beszélni a hétköznapi emberek problémáiról. Mára pedig az lett a trendi, hogy a tehetősebb szülők gyerekei arról beszélnek a dalokban, hogy ők mennyire menő, gazdag arcok. Vannak még kivételek csak ők kevésbé jutnak el az emberekhez.
– A dalaidból érződik, hogy erősen kötődsz Pécshez, lokálpatriótának tartod magad? Mit szeretsz legjobban a városban?
– Születésem óta Pécsen élek ergo minden jó és rossz dolog ebben a városban történt velem. Minden apró kis zúg-hoz egy story köthető, minden nagyobb helyen már felléphettem szóval emiatt imádom a piszkos délt (nevet – a szerk.).
– Milyen jövőbeli terveid vannak a zenéléssel? Mit csinálsz, amikor épp nem szövegetírsz/koncertezel?
– 2021 január elsejével létrehoztam egy társaságot. Lényegében ez egy kiadó csak nem szeretem ezt a szót. Eozin Gang néven fut a dolog és olyan általam tehetséges embereknek segítek dalokat írni, felvenni, alapokat gyártani, karriert építeni, akik szerintem nem kapnak kellő figyelmet. Tudom milyen nehéz az eleje a történetnek ezért döntöttem úgy, hogy a több mint tíz év alatt megszerzett tapasztalataimmal segítek másoknak. Amikor épp nem zenélek akkor dübörög a játékkonzol, kutyázás, autó szépítés, melegítő és cipő gyűjtés (nevet – a szerk.)
– Mi az, amire a zenei pályafutásod során a legbüszkébb vagy?
– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy segítség, menedzser és bármilyen hátszél nélkül tudtam több mint 30 milliós nézettséget generálni a dalaimmal a videomegosztón, fellépni az országban és a határon túl, embereknek segíteni átvészelni nehéz időszakokat.
