Az űrben nem terjed a hang, de az még nem jelenti azt, hogy nem is létezhet. Tudjuk, hogy a világűr majdnem tökéletes vákuum, és közvetítő – például levegő – nélkül sem a mi, sem a világűr hangja nem képes terjedni. Azonban a csillagoknak attól még van hangja. A belsejükben végbemenő fizikai folyamatok hatására különféle frekvenciákon rezegnek. Ráadásul olyan hangosan, hogy ha terjedne a hangjuk a világűrben, mi már régen megsüketültünk volna. Így egyfelől szerencsés, hogy megvéd minket a légüres tér.
A NASA-nak pár éve elindult az úgynevezett adatszonifikációs projektje, mely a csillagászati képeket hanggá változtatja. Ezáltal a kozmosszal való interakció egy új módja válik lehetővé.
Hogyan működik az adatszonifikáció?
Ahhoz, hogy az űrbéli dolgok hallhatók legyenek, a beérkező valós adatokat auditív formává kell alakítani. Ebben a NASA kutatói a Chandra csillagászati űrtávcsövet használták más távcsövekkel egyetemben. A Chandra röntgensugarak segítségével gyűjti az adatokat az űrből egyesek és nullák formájában, melyet átkonvertálva képekként jelennek meg. Ezek a képek tehát lényegében az űrben található különböző hullámhosszúságú fény és sugárzás vizuális kivetülései, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok.
A Chandra projekt által ugyanezeket az adatokat a kutatók hangokká is képesek konvertálni, melyből megszülethet egy kozmoszbéli zenei kompozíció. A NASA Universe of Learning projektjének célja, hogy a tudományos tartalmat hatékonyan és eredményesen illeszthesse be a tanulási folyamatokba. A szonifikációval pedig sokkal népszerűbb és érdekesebb megközelítést biztosít minden korosztály számára.
Az adatszonifikációs projekt
Tavaly ősszel a NASA három Chandra projektet tett elérhetővé: a Cassiopeia A szupernova maradványról, mely az északi Cassiopeia csillagképben található, a Galaxismagról (Galactic Center), mely a Tejútrendszer forgási központja és a Sas-köd egyik részletéről, a Teremtés oszlopairól (Pillars of Creation) készült képeket dolgozták fel audio formában.
A múlt héten a NASA újabb három hanganyagot tett közzé, melyek az űrből valók. Az első ilyen szónikus adatkép a NASA csillagászai által Chandra Deep Fields South néven azonosított területről való. Ez a legmélyebb fekete lyuk az univerzumban. A NASA kutatásai szerint gyorsabban növekszik, mint a galaxisában kialakuló csillagok aránya. Ez a szupermasszív fekete lyuk lassan kinövi a galaxisát.
Az alábbi hanganyag több mint hétmillió másodperces Chandra által készített adat felvételt reprezentál. A képen csillagnak látható különböző színű pontok valójában fekete lyukak vagy galaxisok. Többségük szupermasszív fekete lyuk, amelyek a galaxisok központjában laknak. Ebben a szonifikációban a színek diktálják a hangokat ahogyan a sáv a kép aljától felfelé halad. A spektrum vörös színe felől alacsony, míg a lila felé eső színek a magas hangokat jelentik. Ahogyan a sáv halad egyre feljebb, a hangzás segít behatároznia források helyzetét is.
A második a Macskaszem köd, a Sárkány csillagképben található. A kutatók sokat tanulmányozták a Macskaszem-ködöt, mivel viszonylag fényes. A központi csillaga a Napnál tízezerszer fényesebb, átmérője viszont csak a Nap 65%-a. Az alábbi felvétel mintegy radarszerűen pásztázza a képet az óramutató járásával megegyező irányban. A középponttól távolabb eső fény magasabb hangot reprezentál, továbbá minél fényesebb, annál erősebben hallatszik a hangja.
Végül a harmadik adatszonifikáció a Messier 51-et dolgozza fel, mely ismertebb nevén a Whirlpool Galaxy. Ebben a felvételben jóval több feszültség érezhető. Akárcsak a Macskaszemnél, itt is egy sugárirányú feldolgozás figyelhető meg.
