Mi igaz a Mandulás beépítéséből?

Napok óta kering egy pletyka, hogy a városvezetés lakóparkot szeretne építeni a Mandulásra, erről bizottsági szavazás is volt, ahol azt az ÖPE és a Momentum képviselői leszavazták (azonban a DK-s Auth István igennel voksolt, erről majd később – a szerk). A Momentum megkeresésünkre elmondta, hogy a hír igaz, valóban tervben van a terület beépítése. A Pécs Aktuál már konkrétumokat is írt az ügyben, azonban jobban láttuk megkeresni a városvezetést, és tőlük megkérdezni, hogy mi igaz a hírből.

Ezt a választ kaptuk:

A telek, a volt kemping területe közel húsz éve magántulajdonban van. A jelenlegi szabályozás alapján beépítésre szánt terület, melynek bizonyos területeit ritka, védett növények lakják. A terület beépítése a korábbi és a jelenleg hatályban lévő építési szabályzatok alapján mindig is lehetséges volt, és most is az. Építési övezeti besorolása „Ki/szálláshely-szolgáltatás”. Ez azt jelenti, hogy a területen jelenleg szálloda és az ehhez kapcsolódó funkciók, étterem, bár, medence, parkoló stb. építhetők. A területen jelenleg 20%-os beépíthetőségű és 10 m-es építménymagasságú épületek építhetők. Ez tehát a mai alapállapot.

A tulajdonos részéről PÉSz módosítási indítvány érkezett, melyben kérte, hogy szállodaépítés helyett lakóházak építése legyen lehetséges. Kérelmében a terület beépíthetőségének és építménymagasságának megváltoztatását nem kérte a tulajdonos.

Az ingatlan tulajdonosa a 3 hektáros területen kb. 23 db (1 lakásos) lakóház építését tervezi. A tervezett beépítés kb 13%-os mértékű, földszint + 1 emeletes épületek épülnének, főként a kempingben a korában állt faházak, épületek helyére, ahol az eredeti terület már amúgy is sérült. Amennyiben úgy dönt a város, hogy a kért változtatást támogatja, természetesen a beépítési előírások és a zöldfelület betartásával kaphat zöld utat az építés. 

A lakóházak építése megkezdésének feltétele a Pécsi építési Szabályzat módosításának elfogadása, a lakóházak terveinek a kormányhivatalhoz történő bejelentése. Az építési szabályzat átfogó módosításának nyilvános hatósági egyeztetési folyamata jelenleg is zajlik, a módosításról a közgyűlés dönt, leghamarabb nyáron.