Hétfőn, nem sokkal éjfél előtt érkezett jelzés a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra, mely szerint Kővágószőlősön meggyulladt egy nagyméretű farakás, a tűz pedig továbbterjedt egy fa szerkezetű házra is, ahol a tulajdonos lomokat, bútorokat tárolt.

A riasztást megelőzően, a nap folyamán a helyszínen égettek, ezért vélhetően az éjszakai tűz a nagyon erős szél hatására ezzel összefüggésben keletkezhetett,

A pécsi hivatásos tűzoltók három egységgel vonultak a helyszínre, négy sugárral körülhatárolták, majd eloltották a tüzet. A beavatkozás során mindvégig viharos erejű szél volt, a tűz ezért veszélyeztette a szomszédos ingatlanokat is. A tűzoltók a káresemény felszámolása során a szomszédos ingatlanokat is védték.

A tűz következtében a farakás, valamint az épület teljesen megsemmisült, személyi sérülés nem történt. A beavatkozásról készített videót alább lehet megtekinteni.

Ahogyan a tavasz beköszöntött, elkezdődtek a kerti és mezőgazdasági munkák. Az első negyedévben összesen 3021 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Tízen megsérültek, hárman pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek egy kis kerti zöldhulladék-égetésnek indultak. Az eddig leégett terület nagysága 3555 focipályát tesz ki.

megyében 76 szabadtéri tűzesethez riasztották a tűzoltókat, ezek közül 37 erdő és vegetációs tűz volt. Ezek során mindösszesen egy személy szenvedett sérülést.

Fontos, hogy a szabadtéri tüzeknél be kell tartani az égetés szabályait. Külterületen tilos tarlót és egyéb növényi hulladékot égetni, a kertben pedig jelenleg csak ott szabad, ahol és amikor azt az önkormányzat rendeletben megengedi. – tudtuk meg a Baranyai Katasztrófavédelemtől.

Fotó: Pécs HTP