Pontosan 100 éve kezdődött meg a XX. századi Magyarország politikatörténetének egyik legfontosabb időszaka. 1921. április 14-én ugyanis megkezdődött a Bethlen István vezette kormány 10 éves hatalma. A korszakot ugyan sok kritika érheti, de nem is véletlenül hívják „bethleni konszolidációnak”.
Az I. világháborús vereség és az ország területének kétharmadát elcsatoló trianoni békeszerződés súlyos gazdasági, politikai és lelki sokk volt a társadalom egésze számára. Jól jelzi ezt, hogy ellene politikai oldaltól függetlenül minden párt hevesen tiltakozott. Ennek megfelelően az 1920 után hatalomra kerülő kormányokra szinte megoldhatatlan feladat várt: rendbe tenni az országot mind gazdaságilag, mind politikailag.
Ez nem ment könnyen, hiszen előbb Simonyi-Semadam Sándor kormányára várt a hálátlan feladat, hogy aláírja a békeszerződést, ami után azonnal le is mondott a miniszterelnök. Őt gróf Teleki Pál követte, de ő sem maradt sokáig, hiszen 1921 tavaszán távozni kényszerült. Ennek oka IV. Károly visszatérési kísérlete (az úgynevezett első királypuccs) során tanúsított kétértelmű viselkedése volt.
A zűrzavaros időszakban Horthy Miklós kormányzó mindenképp egy higgadt és konzervatív politikust szeretett volna miniszterelnöknek. Így esett a választás az erdélyi származású Bethlen Istvánra, aki korábban a bécsi Antibolsevista Comité megszervezésében jeleskedett. Nem volt tapasztalatlan politikus, hiszen a legnagyobb támogatással rendelkező Keresztény Nemzeti Egység Pártjának elnöke volt.
Bethlen István első számú feladata a politikai élet konszolidálása, a szélsőséges pártok visszaszorítása és a trianoni béke által többszörösen megroppantott magyar gazdaság talpra állítása volt. A feladatot nagyjából sikeresen véghezvitte, igaz, rengeteg kritika érheti a választási rendszer vagy éppen a baloldal ellehetetlenítése miatt, aminek köszönhetően 10 évig hatalomban tudott maradni.
A sikerek azonban kétségtelenül nem kerülték el a tehetséges politikus időszakát: megegyezett a Szociáldemokrata Párttal és a kisgazdákkal, utóbbiakkal pártját összeolvasztotta, ezzel létrehozva az Egységes Pártot. Ugyanakkor a szélsőjobbot is igyekezett perifériára állítani, ennek a későbbi miniszterelnök, Gömbös Gyula itta meg a levét, aki távozni kényszerült a pártból.
Kállay Tibor pénzügyminiszter vezetésével sikerült az országot gazdaságilag is stabilizálni. A Nemzeti Bank megalapítása és a pengő bevezetése mind jó döntésnek bizonyultak. A méltán elismert Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig a hátországot teremtette meg: a széleskörű oktatás bevezetése és annak színvonalának emelése megfelelő társadalmi hátteret hozott.
A külpolitika területén volt talán a legnehezebb dolga, hiszen a fő cél a revízió volt. Ezt az egész társadalom érthető módon támogatta, de a világháborús vereség és a szomszédos országokat tömörítő kisantant aknamunkája miatt erősen elszigetelődött. 1927-ben barátsági szerződést kötött Mussolinivel, amiért máig sok kritika éri Behtlent, de a kor reálpolitikusaként jól látta, hogy ez egy kitörési pont. Bethlen egyébként angolszász irányba mozdult volna, ami később is problémákat okozott számára.
Bethlen István bukását végül az 1929-ben kirobbanó gazdasági világválság okozta. 1930-ban már a jegyrendszert is be kellett vezetni, ami miatt támogatottsága folyamatosan zuhant. 1931-ben végül lemondott tisztségéről, ami után az Egységes Pártban is háttérbe vonult. 10 éves kormányzása következtében egy stabil államot adott át Károlyi Gyulának, de az 1930-as évek jobbratolódását már nem nézte jó szemmel. Bethlen István nézetei miatt mind a megszálló németek, mind az 1945-ben érkező szovjetek szemében szálka volt, Sztálin utasítására Moszkvába hurcolták, ahol a következő évben, 72 esztendős korában szívbénulásban hunyt el egy katonai kórházban.
Forrás: Rubicon
