A klímaváltozás okozta problémák egyik legsúlyosabb következménye az élelmiszerbiztonság eltűnése lesz a jövőben. Egy friss kutatás szerint ráadásul a válság nemcsak a fejlődő világot fogja érinteni, hanem mindenkit a bolygón.

A Föld lakossága folyamatosan növekszik, évente több tízmillióval. Emiatt értelemszerűen több élelmiszert is kell termelni, bár ezen az elosztás ésszerűsítésével is lehet valamennyit segíteni. Annyit azonban nem, hogy kipótolja a többletet, így aztán az emberiség ezen a téren is komoly problémák elé néz.

A Marylandi Egyetem szakértői megállapították, hogy 1961 óta 21 százalékos csökkenés figyelhető meg az élelmiszertermelésben. Ez pedig a kutatók szerint leginkább a klímaváltozás miatt van így, ugyanis az egyre hosszabb szárazságok és az áradások miatt nehezebbé vált a termelés.

A Nature Climate Change tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban kifejtik, hogy kutatásoknak éppen az az újdonsága, hogy az időjárási körülményeket is számításba vették. Ráadásul nem is csak a gabonaféléket vizsgálták, hanem az összes termesztett élelmiszert, így egy elképesztően gazdag adatsorral tudtak dolgozni.

A kutatók kiszámolták azt is, hogy mennyit tudnánk termelni a klímaváltozás nélkül. Arra jutottak, hogy ez bizony komolyan rányomja a bélyegét a termelékenységre. A technológiai fejlődés, a jobb gépek és a modernebb eljárások ugyan kompenzálják a problémát, de hosszú távon muszáj változtatni a szokásokon.

Ráadásul az élelmiszertermelés problémája dominóként fog működni: a termelékenység csökkentése és az elosztás hiányosságai drágább élelmiszerhez, ezáltal újabb éhínségekhez vezetnek. A gazdák pedig kénytelenek lesznek újabb területeket termelés alá vonni, ami csökkenteni fogja a természetes növénytakarót, ezáltal súlyosbítva a klímaváltozást.

Forrás: Greenfo