A Föld napjának ötlete John McConell nevéhez köthető, aki 1968-ban az UNESCO konferencián szólalt fel a témával kapcsolatban. Az ezt követő évben pedig, 1970-ben rendezték meg először, amit egy amerikai egyetemi hallgató Denis Hayes Eart Day Network(Föld napja Hálózat) mozgalma követett. Ehhez már első ízben több, mint 25 millió amerikai állampolgár csatlakozott, mára pedig világszerte kiterjedt a mozgalom, amiben ezernél is több szervezet vesz részt. Április 22-ét, a Föld Napját 175 országában tartják, köztük Magyarországon is, ami 1990-ben csatlakozott az esemény megrendezéséhez.

Miért van rá szükség?
Ez a nap leginkább a holnapról szól, ahogy a Föld napja mozgalom egyik jelmondata is tartja: „ Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Ezen a napon igyekeznek felhívni az emberek figyelmét arra, hogy meg kell óvnunk Földünk természeti kincseit, ugyanis nagy veszélyben vannak. Főként miattunk, emberek miatt. Az emberiség jövője pedig a bolygó jövőjétől függ.

Az 51. Föld napja az élővilág változatosságának megőrzésére figyelmeztet, mely létünk alapját képezi, írj a Föld Napja Alapítvány. A biológiai sokféleség – azaz a biodiverzitás- megóvása és fenntartása rendkívül fontos feladatunk kellene, hogy legyen. Ehelyett sajnos a túlfogyasztásunk és túlterjeszkedésünk miatt hatalmas veszélybe kerültek a vadon élő állatok, a beporzó rovarok és a növények is. Étrendünkkel ( a mértéktelen húsfogyasztással), például az állatok takarmányának megtermesztéséhez szükséges folyamatokkal és területekkel is rendkívüli mértékben csökkentjük a biodiverzitást.

Az állatvilágnál maradva a WWF segítségével számszerűsítve is láthatjuk a kár mértékét. A szervezet The Living Planet -Élő Bolygó- indexe (LPI) ugyanis nyomon követi az emlősök, madarak, halak, hüllők és kétéltűek számát az egész világon. 1970 és 2016 között pedig a gerincesek populációnagysága világszerte átlagosan 68% -kal csökkent. Ez rendkívül nagy mértékű csökkenés mindössze 46 év leforgása alatt.

Mi az a biodiverzitás és mit jelent számunkra?
Biodiverzitásnak nevezik az ökoszisztémák, a fajok és gének változatosságát világszerte vagy egy adott élőhelyen. Ez nélkülözhetetlen az emberi jóléthez, mert olyan szolgáltatásokat nyújt, amik fenntartják a gazdaságainkat és a társadalmainkat. A biodiverzitásnak kulcsfontosságú szerepe van az olyan fajta természet adta szolgáltatásoknak –ökoszisztéma-szolgáltatásoknak-, mint a beporzás, a klímaszabályozás, az árvízvédelem, a talaj termékenysége, továbbá az élelmiszerek, üzemanyagok, rostok és a gyógyszerek előállítása.

Mi okozza a csökkenését?
A WWF öt olyan fő veszélyforrást azonosított, amely a fajok populációjának csökkenésével jár.

1, A föld- és tengerhasználatbeli változások
Ez a fenyegetés a fajok élőhelyének bármilyen változására utal, amelyet bányászat, fejlődés, fenntarthatatlan mezőgazdaság vagy más hasonló okoz.
2, A különböző fajok túlzott kizsákmányolása
Ennek két típusát különböztetik meg: közvetlen és közvetett. A közvetlen kizsákmányolás az, amikor egy fajra szándékosan vadásznak. A közvetett pedig akkor fordul elő, ha egy fajt akaratlanul elpusztítanak (például a halászat során a járulékosan kifogott halak).
3, Invazív fajok és betegségek
Ez a fenyegetés többféle módon befolyásolja a fajok populációit. Az invazív fajok (olyan növények és állatok amik újonnan érkeznek egy már kialakult ökoszisztémába, így például kiszorítva ezzel őshonos fajokat) betegségeket terjeszthetnek, vagy olyan ragadozókká válhatnak, amelyek nem képesek megvédeni magukat.
4, Környezetszennyezés
A szennyező anyagok fokozatosan vagy azonnali hatást gyakorolhatnak egy-egy fajra. Az olajszivárgás például azonnali hatással bír egy faj környezetére. Ezzel szemben viszont más szennyező anyagok, például a mikroműanyagok, sokkal fokozatosabban befolyásolják a fajok egészségét.
5, Klímaváltozás
Ez a veszély közvetett hatással van a fajokra. Az éghajlatváltozás következtében bekövetkező hőmérséklet-változások szabálytalanná tehetik az évszakok váltakozását, amelyek olyan természeti jelenségekre lehetnek befolyással, mint a vándorlás és a párzási időszakok.

Mit tehetsz a biodiverzitás csökkenésének megállításában, a Föld védelmében?
Itt el kell felejteni az egy fecske nem csinál nyarat mondást, ugyanis már egy kis odafigyelés is nagy hatást gyakorolhat a környezetre. Így tartsuk inkább észben a sok kicsi sokra megy mondást és válasszunk egy vagy több tevékenységet a következők közül, amik segíthetnek a bolygón, amin élünk:
-Zöldítsd környezetedet
-Ültess fát
-Ha van kerted termessz zöldséget, gyümölcsöt, ültess porzós virágokat
-Komposztálj
-Közlekedj gyalog, biciklivel, tömegközlekedéssel
-Ne vásárolj csomagoltat
-Élj műanyagok nélkül
-Válts környezetbarát szerekre
-Félkész, kész étel helyett egyél frisset, hazait
-Egyél kevesebb állati eredetűt és olyan termékeket, amiknek magas a környezetkárosító hatása (például: pálmaolaj, avokádó)
– Végül, de nem utolsó sorban:Kommunikálj! Oszd meg ismerőseiddel a biológiai sokféleség és a környezetvédelem fontosságával kapcsolatos információidat, ösztönözd őket is arra, hogy tegyenek a bolgyójukért!

Akil Mazumder fotója a Pexels oldaláról