A pandémia után újabb békemenetet szervez a CÖF, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Csizmadia László a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöke.

A CÖF-CÖKA elnöke szerint a klasszikus ellenzéki politikai magyarországi mutánsai áldatlan háborút indítottak a keleti vakcinák beszerzése és beadása ellen.

„Ezzel szemben a CÖF-CÖKA azt mondja, legyen áldott minden ampulla és a védőoltások megteremtőinek élete. Köszönjük az oroszoknak és a kínaiaknak, hogy jóvoltukból hazánk Európában, sőt a világon az elsők között áll a beoltottság terén” – mondta Csizmadia László.

Közölte: “Brüsszelben felülkerekedett a multinacionális gyógyszergyárak által megfizetett liberális pártérdekű lobbizó maffia”, és a kettős mérce már a vakcinák engedélyeztetésével kapcsolatban is teret nyert. Egyúttal határozottabb büntetőjogi fellépést sürgetett azokkal szemben, akik politikai haszonszerzésből kockáztatják a magyar emberek egészségét és életét. “A baloldal gátlás nélküli hazugságáradata és oltásellenessége jelenleg nem ismer határokat” – hangoztatta.

Az elnök oltakozásra és szerveződésre buzdított, hogy – akaárcsak 10 évvel ezelőtt – maszak nélkül, békemenetben haladva demonstráljanak a céljaikért.

„Közeledik annak az ideje, amikor az egyre súlyosbodó provokációk miatt – soha nem látott méretekben, békét sugallva, meghívva az operatív törzset és a pandémia legyőzésében résztvevő összes honfitársunkat, hősies munkájukat személyesen is elismerve – közösen haladhatunk a Békemeneten” – mondta Csizmadia László.

Szeretnék, hogy június 19-e legyen nemzeti ünnep

Szintén a sajtótájékoztató keretein belül a CÖF kurátora, Fricz Tamás politológus jelentette be, hogy szeretnék ha június 19-e nemzeti ünnep lenne, mivel 1991-ben ezen a napon hagyta el hazánkat az utolsó szovjet katona.

„Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet” – mondta Fricz Tamás.