Hári József veszi át Vári Attila mandátumát a pécsi közgyűlésben. – írja a Fidesz a sajtóközleményben.

„Ezúton tájékoztatjuk Pécs polgárait, hogy Vári Attila önkormányzati képviselő a mai napon benyújtotta lemondását Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésében a Fidesz-KDNP-ÖPE közös listán 2019. október 13. napján elnyert képviselői mandátumáról.

Vári Attila döntését azzal indokolta, hogy az idei évben megrendezésre kerülő tokiói- és a soron következő párizsi olimpiai játékokon a magyar csapat minél sikeresebb szereplése, és az ezt segítő szövetségi munka fokozott feladatot és felelősséget követel meg tőle, mint a Magyar Vízilabda Szövetség 2020-ban egyhangú döntéssel újraválasztott elnökétől.

Ahogy a Fidesz írja:

Ezúton is köszönjük Attilának az elmúlt évtizedben a pécsi sportéletben és közéletben végzett elhivatott városépítő munkáját.

Sok sikert kívánunk számára nemzeti sportvezetői munkájához, egyúttal reményünket fejezzük ki, hogy Pécs érdekében végzett intenzív munkánkban a jövőben is számíthatunk együttműködésére és támogatására.

Tájékoztatjuk a pécsieket, hogy elnökségünk döntése értelmében Vári Attila képviselői helyét a Fidesz-KDNP-ÖPE közös önkormányzati választási listáján soron következő Hári József pedagógus, korábbi kertvárosi önkormányzati képviselő, a Pécsi Tudományegyetem Sportirodájának vezetője veszi át. Hári Józsefnek sok sikert kívánunk képviselői munkájához.” – zárul a Fidesz közleménye.

Fotó forrása: Vári Attila Facebook-oldala