„Ötmillió oltás elérésekor a kormány azt tervezi, hogy feloldja a lakodalmak tilalmát, ez azt jelenti, hogy május harmadik hetétől ezeket valószínűleg meg lehet majd tartani.” – nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.

Elmondta azt is, hogy minden vakcina hatékonynak bizonyul. Ennek ellenére nagyon sokan még csak regisztrálni sem regisztráltak az oltásra.

A védettségi igazolvánnyal a beoltottak számos előnyhöz jutnak, emiatt pedig a kormány igen sok panaszt kapott.

Szigorú szabályokat is életbe léptetnek majd, ehhez a Büntető törvénykönyvet is módosítanak. A közokirat-hamisításnak lesz egy minősített esete, ami a védettségi igazolványhoz kapcsolódó visszaélésekhez kapcsolódik, és azonnali, súlyos pénzbírságokra is számíthatnak 100 ezertől 1 millió forintig azok a vendéglátósok is, akik nem tartják be a szabályokat.

Mától újraindultak az onkológiai szűrővizsgálatok, de jó hír, hogy az egynapos sebészeti ellátások május 3-tól szintén újraindulnak.

A miniszter megerősítette, hogy továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a teltházas meccseket lehessen megtartani. Az Európai Labdarúgó Szövetség honlapján az szerepel, hogy a külföldi szurkolóknak elég a két PCR teszt a belépéshez, a magyarok viszont csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a meccseken.