Szombat reggeltől újra fogad vendégeket a hévízi gyógytó, a zalaszabari kalandparkban pedig egy hónapon át nem kell belépőjegyet váltaniuk az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógusoknak. – olvasható az mti.hu oldalán.  

Szombat reggel, az újranyitáskor már többen is sorban álltak Hévízen, a tófürdő bejáratánál, ahol Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 145 nap után nyit újra a gyógyfürdő. Mint elmondta: a fürdő újranyitása azért fontos mérföldkő, mert ezzel is hozzájárulhatnak a látogatók testi-lelki felfrissüléséhez.
    

A főigazgató az MTI kérdésére elmondta: normál körülmények között évente mintegy egymillió belépőt váltanak a hévízi tóra és a fürdőbe, de most nem az a céljuk, hogy az elmaradt vendégeket pótolják, hiszen a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt ez nem is teljesülhet. A jogszabályban előírt óvintézkedések mellett fogadják a vendégeket, hogy ezzel is biztonságos körülményeket biztosítsanak a felüdülni, gyógyulni vágyóknak.
    

Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott: különösen nagy öröm a város számára, hogy a turizmus alapját jelentő tó éppen Hévíz ünnepén, a várossá nyilvánítás napján nyithatott újra. A szükséges óvintézkedések mellett nemcsak a vendéglátóhelyek, hanem az üzletek, szolgáltatók is megnyithatnak, a helyi vállalkozások és a turisztikai szereplők összefogásának eredményeként sokféle kedvezménnyel is várják a Hévízre látogatókat.
    

Ugyancsak szombat reggel nyitott ki csaknem féléves bezártság után Zalaszabarban a Zobori Élménypark, ahol májusban minden egészségügyi dolgozót és pedagógust ingyenesen vendégül látnak – közölte az üzemeltető az MTI-vel. A közlemény emlékeztet arra, hogy a Balaton régió legnagyobb élményparkja a járványhelyzettől függetlenül is a kezdetektől szorosan együttműködik a társadalmi felelősségvállalás jegyében Magyarország vezető egészségügyi intézményeivel, működéséhez pedig szervesen hozzátartozik az állandó egészségügyi és pedagógus szakszemélyzet.

Forrás: mti.hu

Fotó: wikimedia.org