Kozármislenyben az újszülöttek ligetében úgy gyarapszik a baba fák száma, mint ahogy a város új lakótelepén nőnek nap, mint nap gomba módra a családi házak.

A 2019-es kezdetek óta a Kozármislenybe született kisbabák keresztnevei díszítik a frissen kiültetett fákra kihelyezett rózsaszín illetve kék szalagokat. A mai gyermeknapon a Művelődési Központ melletti ligetes területen kapták meg az elmúlt időszakban világra jött kozármislenyi újszülöttek az érkezésük örömére ültetett fákat.

A lakossági kezdeményezést Tarcsay Gyöngyvér önkormányzati képviselő, és Tuza Julianna alpolgármester gondolta tovább, és vitte el egészen az immár harmadik éve tartó megvalósításig.

A mai kozármislenyi gyermeknapi szalag elhelyezésen Tuza Julianna alpolgármester úgy fogalmazott a jelenlévők előtt: „tudja, hogy a szülők a családokba megérkezett boldogság fáját rendszeresen gondozzák majd a ligetben”

„Minden egyes gyermek kifogyhatatlan ígérettel jön a világra” Michelle Obama …ebben hisz Kozármisleny város közössége is. 2019 – ben „nemes gesztust” tett a vezető grémium, s emlékfák ültetésével fogadták „örökbe” az újszülötteket, kisgyermekeket. Ma a III. Újszülöttek ligetét adták birtokba. Harminc pici és kicsi nyüzsgött a fák körül. Szülők, nagyszülők boldog mosolya kísérte a rózsaszín és világoskék szalagocskák felkötését. Tuza Julianna és Tarcsay Gyöngyvér, a két védnök reménykedik abban, hogy a gyermekekkel együtt növekvő fák a pihenés, a megnyugvás és a jövőbe vetett hit zöld pihenőparkja lesz a város egyik legszebb részén a művelődési ház mellett.” – mondta Tarcsay Gyöngyvér a kezdeményezés egyik gazdája.