A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Emberölés kísérlete miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 60 éves mohácsi férfi ellen. A férfi a gyanú szerint 2020. november 14-én az esti órákban a mohácsi otthonukban féltékenysége miatt összeszólalkozott a feleségével, majd megfenyegette, hogy megöli. Azt mondta, hogy ha az övé nem lehet, akkor másé sem lesz.

Ezután magához vett egy kést, és a nőt többször mellkason szúrta.

A feleség a bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedett, majd átment a nevelt fiáékhoz, és onnan kért segítséget. A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A férj elmondta, hogy ittas volt, és semmire sem emlékszik. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2020. november 17-én elrendelt. – írja a police.hu

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Kiemelt fotónk illusztráció.