Szerda hajnali 4-kor elzárták minden forgalomtól a Széchenyi Lácnhídat felújítási munkálatok miatt, amely csaknem másfél évig tart. A minden alatt pedig tényleg mindent kell érteni. Se autós forgalom, se gyalogos forgalom és tömegközlekedés sem veheti igénybe a hídat. Ez pedig a

  • a 16-os,
  • a 105-ös,
  • a 178-as,
  • a 916-os, és
  • a 990-es

busz útvonalát érinti. A hiányzó szakaszok pótlásával összefüggő buszsávot alakítanak ki a Hegyalja úton, és új gyorsbuszjárat indul 110E jelzéssel az Apor Vilmos tértől a Bosnyák térig.

A szerdán kormány bejelentette, hogy “kisegíti” a Fővárosi Önkormányzatot

Mégpedig az állami hajózási cégen keresztül indítanak mentesítő hajójáratokat. Szentkirályi Alexandra szerint ez nemcsak a budapestiek, de a turisták miatt is fontos lépés. A hajójárat 7 óra és 20 óra között jár majd félóránként, hétfőtől péntekig; a járatot Budapest-bérlettel vagy havibérlettel ingyenesen lehet használni – mondta a kormányszóvivő.

A BKK korábbi tájékoztatása szerint a közúti forgalom kb.2022 decemberében mehet rá a hídra, a gyalogosoknak viszont csaknem 2023-ig kell várniuk a járdák felújítására.

Forrás: jovotv.hu