A járványhelyzettel foglalkoztak a szerdai kormányülésen, erről számolt be Gulyás Gergely a kormányinfón. A miniszter szerint továbbra is kedvező Magyarország helyzete, valamint oltásokból is bőven van még. A koronavírus negyedik hulláma még nem jelent meg itthon, ámbár a kormány már vizsgálja a harmadik-, valamint a kötelező oltás lehetőségét.

Gulyás elmondta, hogy a harmadik oltással kapcsolatban még vannak viták, viszont Orbán Viktor konkrét intézkedéseket jelent be a péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában.

A kötelező oltásról pedig elmondta, hogy ezek lehetőségét, csak bizonyos munkahelyeken, például az egészségügyben fontolgatják. 

Közölte továbbá, hogy a 12-15 közötti korsztálynak csak a 12 százaléka van beoltva, a 60-64 közötti korsztálynak pedig 67 százaléka élt eddig az oltás lehetőségével. A 90 év felettiek között is csak 73 százalékos az átoltottság. A kormány meg szeretné oldani valahogy, hogy ezen korosztályok átoltottságát valahogy felpörgessék.

Újságírói kérdésre a miniszter elmondta, hogyha az országban lesznek újabb lezárások a negyedik hullám miatt, akkor azt gazdaság kibírná. De a tavaly tavaszhoz hasonló lezárásokra nem kell számítani. – írja a Jövő TV.