A hét közepén megkezdődött a Misleny Bringapark kialakítása a Parkerdő területén. A több ütemben végzett munkálatok befejezése előreláthatóan augusztus végére várható.

Mint azt korábbi írásunkban közzétettük a kozármislenyi bringapark fejlesztés Magyarország Kormánya támogatásával, az Aktív Magyarország Program részeként valósul meg. A fejlesztés összköltsége 18 millió forint.

A program megvalósítása a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség ( MAKETUSZ) bevonásával valósul meg. A Parkerdőben egynyomos jellegű Erdei Kerékpárpálya készül, amelyen három darab egymástól eltérő nehézségi fokú pályanyomvonal lesz.

A kormánybiztosi iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség bevonásával 2021-ben Országos bringapark programot hirdetett azzal a céllal, hogy Magyarországon minél nagyobb számban, és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók számára bringa- és görpark.

A létrejövő parkokkal a kormány célja az volt, hogy az alapvetően óvodás és alsó tagozatos korú gyermekek számára épült hagyományosabb játszóterekből már kinőtt fiataloknak ne a digitális világ legyen az egyetlen alternatíva a szabadidő eltöltésére.

Baranya megyében Kozármisleny mellett Hosszúhetényben, Komlón és Pécsett épül még pályázati támogatással bringapark.

„2019-ben fogalmazódott meg, hogy a város növekedésével előtérbe kell helyezni a közösségi terek fejlesztését. Ennek első eleme városszerte a játszóterek fejlesztése, felújítása volt. Most a következő korosztálynak keressük, építjük a közösségi tereket, ehhez jól illeszthető a tervezett bringapark kialakítása. Kedvező időben jött számunkra a meghirdetett program, melynek során 50 %-os támogatással lehet bringaparkokat megvalósítani. Örömmel mondhatom, hogy nyertünk a pályázaton, és 9 millió forintos támogatásban részesül Kozármisleny városa, amihez a település saját forrásból biztosítja az ötvenszázalékos önrészt. A bringapark a Városháza melletti Parkerdőben kerül megvalósításra, ahol ideálisak a terepviszonyok egy jó, technikás erdei túrapálya kialakítására. Júniusra tervezzük a bringapálya beruházáshoz kapcsolódó munkálatok indítását, és az év végére már birtokba is veheti a kozármislenyi ifjúság a bringapályát. De ezzel nem fejeződik be a teljes projekt, mert a pálya mellett kerékpár szervizpont kerül elhelyezésre. A pályahasználathoz kihelyezésre kerülnek tájékoztató táblák, kijelölésre kerül az indító- és érkezési pont. Saját fejlesztésből a pálya szomszédságában pihenőtereket szeretnénk kialakítani padokkal, majd a bringapálya mellett tervezünk létrehozni egy gördeszka pályát is. A kozármislenyi beruházásokat folytatjuk a következő korosztály igényeinek kiszolgálásával, távlati terveink között szerepelnek további sportparkos fejlesztések, ezekre viszont már csak a 2022-es évben kerülhet sor Kozármislenyben. Nagyon örülök annak, hogy a kozármislenyi projekt lehetett a harminckilenc támogatott pályázatok egyike, ez is azt mutatja, hogy fiatal, de folyamatosan fejlődő városunk elképzeléseit országosan is támogatásra érdemesnek értékelik.” – nyilatkozta még áprilisban dr. Biró Károly, Kozármisleny polgármestere a bahir.hu kérdésére.