21 év után Lionel Messi zokogva búcsúzott el a Barcelonától.

„Szerettem volna maradni Barcelonában. Ez az otthonom, ez az otthonunk. Maradni akartam a csapattal, ez volt a terv, ma pedig búcsúznom kell, miután az egész életemet itt töltöttem” – közölte könnyeivel küszködve a távozására tervezett sajtótájékoztatón.

„Igazság szerint, nem tudom, mit mondjak. Az elmúlt napokban sok minden eszembe jutott, de őszintén nem tudom, mi lenne a megfelelő. Nem készültem fel erre. Tavaly már fel voltam készülve erre, tudtam, mit akarok mondani, de idén ez már nem ugyanaz. A családommal együtt meg voltunk győződve, hogy maradunk itthon, ezt akartuk, mindennél jobban. 21 év után távozok a három argentin-katalán gyermekemmel. Ez a város az otthonunk, hálás vagyok mindenért, mindenkinek, aki segített itt a hosszú évek alatt.

Szeretem ezt a klubot, nem ilyen búcsúra készültem. Másfél éve nem láttam a szurkolókat. Azt hittem, ha egyszer elmegyek, akkor telt ház előtt búcsúzhatok majd” -nyílt meg nekünk a hatszoros aranylabdás klasszisa, Lionel Messi.

Messi hozzáfűzte még, hogy ő maga is mindent megtett azért, hogy maradhasson, azonban, a La Liga miatt ez sajnos nem tudott megvalósulni.

A klub elnökét, Joan Laportát idézve elmondta, a hatalmas adósság miatt nem tud maradni. „Sok dolgot mondtak rólam, de részemről mindet megtettem, amit tudtam, mert maradni akartam. Tavaly menni akartam, ezt el is mondtam akkor, most maradni akartam, de nem tudtam.”

Messi 778 meccsen 672 gólt szerzett a Barcelona mezében, tíz bajnoki címet, négy Bajnokok Ligája-sikert ünnepelhetett, összesen 35 trófeát emelhetett a magasba. – írja az origo.hu

Forrás