Elon Musk csütörtökön jelentette be a Tesla AI Day rendezvényen, hogy a vállalat egy emberi formájú Tesla Boton dolgozik, amely a vállalat által elektromos járműveihez kifejlesztett mesterséges intelligencia egy részét alkalmazná olyan feladatok elvégzésére, mint például a bevásárlás vagy egy csavar rögzítése az autóhoz egy csavarkulccsal.

A Tesla Bot 172 centiméter magas lesz, és körülbelül 56 kilót fog nyomni a „könnyű anyagoknak” köszönhetően. Szerencsére azok számára, akik egy esetleges robotlázadástól tartanak, a Tesla csapata úgy építi meg a Tesla Botot, hogy „el lehessen menekülni előle, és valószínűleg le is lehessen győzni”.

A nyilvánosság félelme attól, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok erőszakossá válnak, természetes. Ezt Isaac Asimov „Én a robot” című 1950-es években megjelent sorozatában is megírta, ahol „Frankenstein-komplexusnak” nevezi. Azonban a mai mesterséges intelligencia technológiák nagyon gyerekcipőben járnak ahhoz képest, hogy az valódi tudatra ébredhessen.

Musk PowerPoint diáinak bemutatása és egy ténylegesen működő humanoid robot átadása között óriási a szakadék. Valószínűleg még sok időbe telik, mire a Tesla Boton keresztül kapjuk meg a kenyeret és a tejet, de Musk szerint egy prototípus valószínűleg már jövőre elkészül.

A Tesla szerint a Botnak kamerák lesznek a szemei, és az önvezető szoftverét használná a környezetében való navigálásra. A vállalat azt is elmondta, hogy egy új Dojo chippel – egy gépi tanulásra összpontosító szuperszámítógéppel – rendelkezne.

Musk, aki hajlamos merész kijelentéseket tenni a jövőről, kicsit elkalandozott azzal kapcsolatban, hogy elképzelései szerint a robot, hogyan változtatja meg a munka jövőjét. „Mi az a gazdaság? Alapvetően munka” – mondta. Ha minden jól megy, akkor a munkaerőhiány egy nem létező fogalom lesz a jövőben, hiszen az unalmas és olykor veszélyes fizikai munkát betölthetik nem élő és lélegző emberek. „Lényegében a jövőben a fizikai munka választás kérdése lesz. Ha akarod csinálni, megteheted, de nem kell majd csinálnod”.

Musk másik nagy cége a SpaceX arra összpontosít, hogy embereket juttasson a Holdra és vissza, majd a Mars felé venné az irányt.  Egy Twitter felhasználó megkérdezte Muskot, hogy a robotokat tömegesen gyártanák-e, és munkásként küldenék-e őket a vörös bolygóra. „Remélhetőleg” – válaszolta Musk.