Tegnap este órákon át nem volt sem internet, sem televízió a Diginél. Aki ismeri a szolgáltatót, tudhatja, ez nem egyedi eset, elég egy egészen aprócska szél és egy kis eső, hogy a rendszer leálljon, sok esetben órákra. Eközben a telefonos ügyfélszolgálat sem elérhető. 2021-ben, Európában nehéz ezt szolgáltatásnak nevezni, hiszen az előfizető fizet, sokszor a semmire. Ez teljesen nonszensz és egyben felháborító.

Ilyenkor minimum az lenne az arányos, hogy ha a szolgáltató saját hibájából nem tudja biztosítani az internetet és a televíziót (és bármit, amiért a felhasználó fizet), akkor a következő hónapban kevesebbet kellene fizetnie a háztartásoknak. Hiszen mi a hónap minden napjának, minden órájának, minden percére előfizettünk, ennek ellenére ezt az előfizetést sokszor órákig nem tudjuk igénybe venni. Ez még akkor is felháborító, ha valaki „csak” szórakozásból használná az internetet vagy a tévét, azonban rengeteg embernek a munkájához nélkülözhetetlen a szélessávú internet.

A Diginél sajnos nagyon gyakoriak ezek a hibák. Személy szerint három éve „küszködök” velük, a pohár pedig ha nem is túl gyorsan, de mára már betelt. A Digi vagy arányosítsa az előfizetői díjakat, és azokért a napokért ne keljen fizetni, amikor nem tudjuk használni a szolgáltatásait, vagy ideje új szolgáltatót keresni. Piacgazdaságban élünk, ma már egyetlen cég sem teheti meg büntetlenül, hogy ennyire silány teljesítményt nyújtson.