2021. szeptember 5-én, 10 órakor Jávorka Csaba festményeinek kiállítását nyitják meg a kozármislenyi református templomban. A kiállítás szeptember 20-ig lesz megtekinthető naponta 18-19 óra között. Az ünnepi istentisztelet utáni megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A kiállított képek a kiállítás ideje alatt műtermi áron megvásárolhatóvá válnak.

Jávorka Csaba hitvallása: Valójában konzervatív stílusom van, hagyományos táblaképeket festek. Számomra a festészet tárgya az (elmémben, emócióimban, pszichémben) általam MEGTEREMTETT szuverén belső világ. Gyönyörűséges feladatom ennek külső „MEGKÉPÍTÉSE” egy üres vászonra, ami hagyományos festési móddal még lehetséges, de hagyományos látványelemekkel már nem.

„Jávorka Csaba 1950-ben született Pécsett. A tanárképző főiskolán szerzett tanári diplomát magyar-történelem szakon. Gyerekkora óta rajzol és fest, de komolyan a hetvenes évektől kezdett a festészettel foglalkozni. Autodidakta módon, és mellette neves festőművészek alkotó táboraiban képezte magát. A nyolcvanas évekre népszerűvé váltak egyéni stílusban festett tájképei, aktjai, csendéletei. A kilencvenes évekre már kialakult saját, egyéni stílusa, innentől kezdve rendszeresen kiállít. Többségében absztrakt képek születnek tőle. Ő maga is, saját festészetét az absztrakt stílusba sorolja. Lírai absztrakt képek alkotása után a kétezres évek első évtizedében az ORGANIKUS ABSZTRAKT művelője lett. Az utóbbi évtizedben azonban, bár a korábbi jávorkás stílusjegyek megmaradtak, festészetét PSZICHO-ARTnak nevezi, ezzel is utal arra, hogy inkább a pszichedelikus festészet képviselői közé sorolja magát, ami elsősorban a képi megjelenítésre, és jelentéstartalmakra utal, és nem például tudatmódosító szerek használata során keletkező képi világra. Jávorka Csaba által művelt stílusra jellemző, hogy a képein nincsenek nyugodt pontok, annak ellenére, hogy végső hatásában ezek a képek nagyon pozitív szemléletet tükröznek, és hatásukban is harmonikusak. Alkotásain a formákat szinte sejtekké redukálja, majd e sejtekből építi fel újra. Minden mozgásban van a festményen, és a szemlélő azt érzékeli, hogy bármelyik pillanatban módosulhat az előtte álló kép. A világ örökös változása, az elmúlás átalakulás, újjászületés körforgása jelenítődik meg képein, vagyis maga az élet, de nem látvány képében. Az örökös változásában: a születés és halál misztériumának titka tűnnek elő e képekben. Színei erőteljesek, mert tiszta tubusszíneket nem, vagy csak kivételes esetekben használ, a színátmenetek gazdagsága jellemzi e képeket. A kompozícióit első, felszínes pillantásra a zsúfoltság jellemzi, ám egyéni látásmódja itt is megnyilvánul. A kép nála nem különálló kompozíció, hanem egy kimetszett rész a valóságból. A szemlélőben az a látszat alakul ki, hogy ez a képi világ folytatódik minden oldalon túl, egészen a végtelenségig.” – jellemzi az alkotót Gönczy Rozália szakíró.

Kiállításai:

2014 -Budapest, UNIO galéria BUDAÖRS, Zichy-major, ZICHY – GALÉRIA (BUM FESZTIVÁL) Bóka Ildikó keramikussal együtt), Kozármisleny (Bóka Ildikó keramikussal együtt)

2013 -Budapest (csoportos), Miskolc (csoportos), Berlin Németország (csoportos), Kozármisleny Reformátius templom, Bóka Ildikó agyagszobrásszal együtt

2012 -Kozármisleny Református Templom (Bóka Ildikó agyagszobrásszal együtt) -Budapest Sárkány Sándor festőművésszel együtt)COLIBRI ART CAFÉ Galéria -Verőce (Sárkány Sándor festőművésszel együtt)Művelődési Központ -Kiskassa (Bóka Ildikó agyagszobrásszal együtt)Fény fesztivál. – Pécs , Megyei Könyvtár – Bruck an der Leitha (Ausztria)

2011 – Pécs, Képcsarnok – Ferenczy Károly Galéria – Budapest-FAHÉJ PRESSZÓ VEGYES csoportos – Budapest-Pestszentlőrinc (csoportos) – Budapest-Gazdagrét Rét galéria (csoportos)

2008 Villány 2005 Siklós Nevelési Központ 2000 Újpetre (csoportos)Művelődési Ház 1998 Siklós csoportos Művelődési Ház 1998 Budapest Műegyetem 1996 Újpetre (csoportos) 1995 Hévíz Hotel Aqwa

1994 WOL-Ihrhove Németország Rathaus-Galéria 1993 Wernau Németország (Colin Foster szobrászművésszel együtt)Stadthalle Galéria 1992 Harkány Művelődési Központ 1991 Siklós Művelődési ház (csoportos)