A Kozármislenyi Városnap ünnepi műsorainak keretén belül 2021. szeptember 12-én, vasárnap 14:30 órakor a „Zenélő Kozármisleny”  rendezvényre kerül sor a Művelődési Ház parkolójában.

A programon való részvétel ingyenes!

Az országos TérZene Program keretein belül megvalósuló műsorban vasárnap a:

Zengő-Várad Rezesbanda

műsora lesz hallható.

A Városnapi rendezvénysorozat részeként a zengővárkonyi rezesbanda jó hangulatú zenei élményt ígér a vasárnap délutáni programra kilátogatóknak.

2006-ban alakított Mohácsi István Zengő-Várad Rezesbanda néven Zengővárkony, valamint Pécsvárad környéki zenészekből egy elsősorban népzenei dallamokat játszó csapatot. A tapasztalt zenészeket összefogó rezesbanda a sramlizenére szakosodott. Az együttes összetétele az elmúlt 15 év alatt folyamatosan fiatalodott, de ez nem akadályozza az alapító által előirányzott célt, vagyis a ritka hangszerelésben megszólaló népdalok előadását. Fesztiválokon, falunapokon, városi és családi ünnepeken egyaránt fellépnek. Kimondottan rezesbanda formációra irányuló műsorukkal, és hangszereikkel varázsolnak jó hangulatot a fellépéseik során. Hangszerként megszólal a rezesbanda zenekarban a trombita, a harsona, a tenorkürt, a szaxofon, a dob, a helikon, amelyekkel a zenekedvelők vasárnap délután Kozármislenyben is megismerkedhetnek, és élvezhetik a rezesbanda vidám ritmusait. A kozármislenyi térzenei előadásra történő felkérésre egy új típusú repertoárt állítottak össze, amelyben megtalálható lesz a népzene, az induló, az operett, hogy a közönség egy változatos, színes, szórakoztató programot élvezhessen a Zengő-Várad Rezesbanda produkciója során.