Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.

A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton vasárnap reggel. Ferenc pápa azt mondta, tudja, hogy sokan várják. Nagy örömnek nevezte azt is, hogy a pandémia miatt hosszú idő után ismét utazhat. Az Alitalia légitársaság gépén az egyházfőt több mint hetven nemzetközi tudósító kíséri, közöttük öt magyar újságíró van – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

A pápa bejelentette, hogy Pietro Marini érsek a NEK mostani zárómiséjén tölti be utoljára a vatikáni ceremóniamester tisztségét, mivel püspöknek nevezték ki. A pápai gép Horvátországon keresztül tette meg az utat, nyolc óra előtt érkezett meg Ferihegyre.

Ferenc pápa magyarországi programjának legfontosabb pontjai:

  • 08:45 Találkozó Magyarország köztársasági elnökével és miniszterelnökével a Szépművészeti Múzeumban;
  • 09:15 Találkozó a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. A Szentatya beszédet mond;
  • 10:00 Találkozó a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsának képviselőivel és Magyarország zsidó közösségeivel a Szépművészeti Múzeumban. A Szentatya beszédet mond;
  • 11:30 Szentmise a Hősök terén. A Szentatya ünnepi homíliája és Úrangyala imádsága;
  • 14:30 Búcsú ceremónia a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren;
  • 14:40 Indulás repülővel Pozsonyba.

MTI