Több százan gyűltek össze tegnap kora este a Kossuth téren, hogy találkozhassanak Márki-Zay Péterrel, aki nem egyedül érkezett, csatlakozott hozzá Karácsony Gergely főpolgármester is, aki szintén az MMM elnöke mellett kampányol. Rajta kívül Nagy Bandó András is beszédet mondott, ő is arra biztatott mindenkit, hogy szavazzanak Márki-Zay Péterre. Több pécsi politikus is jelen volt az eseményen, például Nemes Balázs a Momentum helyi elnöke, vagy épp Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, aki korábban elárulta a 168 óra kérdésére, hogy bár pártja nem, de ő maga Márki-Zay Pétert támogatja.

Márki-Zay megköszönte a jelenlevőknek, hogy ilyen szép számban eljöttek, és arra biztatott mindenkit, hogy éljenek a lehetőséggel és szavazzanak, szerinte egyedül ő képes leváltani Orbán Viktort, Dobrev Klára nem. Egyébként a felmérések is ezt mutatják.

MZP szerint „a Fidesz számára rendszerhiba és elfogadhatatlan kihívás egy tisztességes politikus”

Hozzátette: „amikor a tisztesség megjelenik a politikában, az lesz az igazi rendszerváltás” – mondta a miniszeterelnök-jelölt.

Karácsony Gergellyel közösen méltatták egymást, Márki-Zay szerint az elmúlt hét hőse Karácsony, aki visszalépett a javára, óriási taps fogadta egyébként a Párbeszéd elnökét. Karácsony kitért a pécsi választásokra is: megjegyezte, rettenetesen szurkolt Keresztes László Lórántnak, akit kiváló zöldpolitikusnak tart, sajnálta, hogy a DK-Jobbik duóval szemben nem sikerült győznie.

Feltűnő volt, hogy a politikai rendezvényekhez képest szokatlanul sok fiatal volt, a fórumon legaktívabban a 18-30 év közötti korosztály képviseltette magát, olyanok, akik közül többen is elmondták, hogy még soha nem szavaztak senkire, azonban Márki-Zay meggyőzte őket, rá hajlandóak voksolni.

Jellemző, hogy a fórum bár már véget ért, azonban sem Márki-Zay sem Karácsony nem tudtak távozni, annyian készítettek velük közös fotót, vagy épp kértek autogramot tőlük.

Rendbontás nem történt az eseményen.