MTK Budapest II. – HR-Rent Kozármisleny 0-3 (0-2)

Aczél Zoltán vezetőedző: „Gratulálok a csapatomnak és a szakmai stáb tagjainak is! Köszönöm nekik ezt az élményt megint, hiszen ez a 12. győzelmünk volt, ami nagy dolog miképp az is, hogy veretlenül vezetjük a bajnoki táblázatot. Ez a csapat megérdemli azt a 3 nap pihenőjét, amit most kap. Vasárnap csak a futóprogramokat kell telefonon elküldeni regeneráló edzés keretében, a hétfőt és keddet pedig megkapják pihenő napnak. 2 hét alatt 4 mérkőzést játszottak és nyertek meg! Az MTK-ból nehéz felkészülni, ugyan vannak olyan stílusjegyei amiből fel lehet készülni, de sosem lehet tudni, hogy milyen összetételű csapat játszik. Az Ifjúsági BL miatt, amiért előbb játszottuk a meccset is, tegnap U19-es rangadót is játszott az MTK, ma játszik a felnőtt csapatuk is, így várható volt, hogy nem lesz annyi visszajátszójuk. Ebből kifolyólag sejtettük, hogy fiatalabbakkal kezdenek és ez így is történt. Mindkét félidőt végig domináltuk, labdabirtoklási fölényünk volt, ettől függetlenül azt kell mondjam és ennek hangot is adtam, hogy az első félidei játékkal én nem voltam elégedett, mert a rúgott gól után mindenki úgy érezte, hogy a grundon van, mindenki gólpasszt akart adni, az utolsó passzokat mindenki elszórakozta, mindenki sarkalgatott. Az MTK-nak volt az első félidőben 2 elég komoly helyzete, 2 elég komoly hibából, ezeket ritkán szoktuk elkövetni! Ettől függetlenül a 2-0-ás vezetésünk teljesen megérdemelt volt az első félidő végén. A második félidő első 20-30 percében elég jól futballoztunk, amit kértem a félidőben azt betartották, ekkor jött a Hampuk Ádi gólja egy csodálatos akcióból. Aztán egy kicsit megint elkezdtünk szórakozni. Összességében minden tiszteletem a csapat felé, mert ott ölték meg az MTK játékát, ahol kellett, ott szereztünk labdát, ahol kellett, mögéjük tudtunk kerülni, a befejezésekkel és a koncentrációval kapcsolatban azért van némi hiányérzetem. A látottak alapján ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertük meg a meccset! Megyünk tovább, sehol nem tartunk még, továbbra is ezt mondom! Most azért kicsit ki kell élvezni azt a kis sikert, amit elértünk, ezért is kaptak most pihenőt a játékosok!”

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Budapest, 50 néző

Vezette: Mencsik L. (Szarvas L:, Gergely M.)

MTK Budapest II.: Varasdi – Merényi, Csernák, Várkonyi, Fördős, Miknyóczki (Földing Engelbert 46.) – Drljo, Georgievski, Rimóczi (Szöllősi 70.), Gyuris, – Osei (Balogh)

Vezetőedző: Kanta József

HR-Rent Kozármisleny: Somogyi – Kónya, Gajág, Füredi, Turi (Kiszely 83.) – Nagy E. (Fenyvesi 83.), Kozics – Szabó D. (Beke 65.), Kirchner (Bischoff 83.), Vajda (Loch 75.) – Hampuk

Vezetőedző: Aczél Zoltán

Gólszerzők: Kozics 14., Kirchner (11-esből) 47., Hampuk a 74. percben.

Sárga lap: Balogh 90. illetve Gajág 59., Beke 81., Nagy E. 83. percben.

Gratulálunk a csapatnak és a szakmai stábnak!

Forrás: kozarmislenyse.hu

Fotó: kozarmislenyse.hu