A pedagógusok szakszervezete azt szeretné, hogy a kormány vonja vissza a rájuk néző kötelező oltást, erről is tárgyaltak tegnap az EMMI képviselőivel. Ezzel nincs semmi baj, a magam részéről sem gondolnám azt, hogy kötelezővé kéne tenni az oltást (holott én deklaráltan oltás-párti vagyok), azonban ha a pedagógusok úgy döntenek, hogy nem veszik fel kollektíven a védőoltást, és lesz köztük 10-20-30-40 százaléknyi oltatlan, az már az ő dolguk.
Nem baj ha nem kérik a vakcinát, azonban innentől kezdve ne legyen egyetlen iskola bezárás sem a vírus miatt, az oltatlan tanárok vállalják a kockázatot, ha betegek lesznek maximum menjenek táppénzre, de a gyerekeket innentől kezdve hagyják békén, és engedjék őket oda, ahol a helyük van: az iskolába.
Ugyanis ha van korosztály, amely mérhetetlen kárt szenvedett az elmúlt másfél esztendőben, az épp a legfiatalabb, a gyerekek, akiknek nagyon súlyos hátrány, hogy több, mint egy éven át nem járhattak iskolába, nem érintkezhettek a társaikkal, otthon kellett ülniük. Az iskola (és óvoda) a legfontosabb színtér egy gyermek életében, ott szerez barátokat, ott szocializálódik, ott tanulja meg a társas kapcsolatok alapjait.
Ha a pedagógusok egy része nem kér a kötelező oltásból, az egyben azt is jelenti, hogy ő bizony nem fél a vírustól. Ennek tükrében, ha a gyerekek köhögnek kettőt, netán fertőzöttek lesznek kéretik majd nem bezárni a teljes intézményt! A tanár ha beteg lesz menjen táppénzre, de a gyerekeket hagyják most már békén, mehessenek iskolába, óvodába, játszhassanak, tanulhassanak és úgy lényegében lehessenek azok, amik: gyerekek.
A helyzet továbbra is végtelenül egyszerű. Mindenki dönthet, hogy oltakozik, vagy sem. Ezt a döntést amúgy fogadjuk el, azonban innentől kezdve már tessék békén hagyni a lakosságot a le- és bezárásokkal, illetve lehetőség szerint Boldogkői-Rusvai-Falus trió „szakértői” véleményét is legyenek szívesek mellőzni a jövőben, arról, hogy most már aztán tényleg mind meghalunk a vírus ki tudja hányadik hullámától.