A Telex összegyűjtötte a terepen dolgozó orvosok segítségével azokat az érveket, amiket az oltástagadóktól leggyakrabban hallanak, Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezetője pedig reagált ezekre a hiedelmekre.

  • „Az oltás megváltoztatja, befolyásolja az emberi DNS-t.”

A világhírű kutatóbiológus szerint, ha ezek a félelmek valósak lennének, akkor a DNS-láncunk már több mérföld hosszú lenne.

  • „Csak a gyógyszermaffia erőlteti a védőoltást, hogy a gyógyszergyárnak legyen nyeresége.”

Boldogkői szerint a gyógyszergyárak nyereséget szeretnének, azonbna nem etikátlanul árazzák be a vakcinákat.

  • „Úgysem ér semmit az oltás, oltottakkal van tele az intenzív mindenhol. És egyébként is minek oltassam be magam, ha az oltottak ugyanúgy megfertőződhetnek és terjeszthetik a vírust?”

Boldogkői Zsolt szerint az oltottakat a vírus lényegesen kisebb eséllyle fertőzi meg, és náluk is enyhébbek a tünetek.

  • „Akik oltást kaptak, pár hónap múlva mind meg fognak halni.”

Ez tényszerűen nem igaz.

  • „Veszélyes a magzatra és a fogantatásra, babát tervezek, ezért nem merem beadatni.”

Boldogkői Zsolt szerint az szinte kizárt, hogy a fogantatásra veszélyes a koronavírus elleni oltóanyag. Mint mondta, az állapotos nők különösen védettnek számítanak, ezért a gyógyszerkísérletekben csak a legvégén szokták őket vizsgálni.

  • „Rengeteg mindenre allergiás vagyok, nem merem beadatni. Nekem egyébként is kijön mindig minden gyógyszermellékhatás.”

Boldogkői Zsolt úgy látja, ez is egy önfelmentő magyarázat. 

  • „Teljesen legyengíti az immunrendszert, én például herpeszes lettem az elsőtől, ezért nem adatom be a másodikat.”

Boldogkői Zsolt erről azt mondja: a vakcinák aktivizálják az immunrendszert, és – a konkrét példára utalva – mivel a herpeszvírus eleve bennünk van, így reaktiválódhat. 

  • „Vigyázok magamra, nem megyek sehova, ezért teljesen felesleges beoltatnom magam.”

A koronavírus delta variánsa rendkívül terjedőképes, elméletben már akkor is elkaphatjuk, ha ételt rendelünk, vagy éppen az orvosnál érvelünk ezzel” – mondta erről Boldogkői Zsolt.

  • „Nem bízom meg egy olyan oltásban, amit csak pár hónap alatt fejlesztettek ki.”

Boldogkői Zsolt kiemelte: az, hogy sok országban a koronavírus elleni vakcinák kísérleti fázisban vannak, egyáltalán nem azt jelenti, hogy kísérleteznének az emberekkel.

  • „Nekem erős az immunrendszerem, egészségesen élek, nem fogom elkapni a koronavírust.”

Az ezzel érvelőket én csak immunmacsóknak hívom – mondta Boldogkői Zsolt.

A teljes interjú a részletesen kifejtett válaszokkal a Telex oldalán olvasható.
Kiemelt kép: Pixabay