Az árfolyamváltozás hatásai a gazdaság szinte teljes egészére hatással vannak. Emiatt is várható, hogy a legnépszerűbbnek számító import nordmann fenyő akár 20 százalékkal is drágulhat az idei karácsonyi szezonra, így a 8000 forintos határt is elérheti az örökzöld méterenkénti ára.

A drágulás a többi fajtára is kiterjed, a lucfenyő 5000 forintba, az ezüstfenyő 6000 forintba kerül majd méterenként- írja közleményében a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.

Magyarországon évente nagyjából 2 millió karácsonyfát vásárolnak az emberek. Az értékesítők abban bíznak, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja jelentősen idén a vásárlási kedvet és zavartalanul folyhat az árusítás.

Itthon jelenleg 3000 hektáron termesztenek fenyőfát, a nordmann fenyő iránti egyre növekvő igényekre válaszul a hazai termelők is elkezdték ennek a fajtának a telepítését.

A szervezet közleményében felhívja a figyelmet a műfenyőkre is, amelyek zömében Kínából érkeznek, így rendkívül nagy az ökológiai lábnyomuk, ráadásul a tapasztalatok szerint általában 5-6 év elteltével leselejtezik ezeket, miközben legalább 20 évig kellene használni egy műfenyőt évről-évre ahhoz, hogy valóban környezetkímélőbb alternatíva legyen.

Forrás: MTI