A házi gyerekorvosoknak 5 napjuk van, hogy felmérjék, hány szülő szeretné beadatni gyermekének a koronavírus elleni oltást, derül ki a HVG-hez eljutott levélből.

Korábban Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese arról beszélt, hogy még idén elkezdődhet a 5-11 éves gyerekek oltása. Ezt követően az Európai Gyógyszerügynökség november 25-én megadta az engedélyt az Európai Unióban ebbe a korosztályba tartozó fiatalok oltására.

Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, a 5-11 évesek beoltására a Pfizer vakcinák a tervezetnél előbb érkeznek, ezért már december 14-én elkezdődhet a oltóanyagok beadása. Előreláthatóan a szülők december 8-tól kezdődően tudnak majd időpontot foglalni gyermekeiknek.

A HVG-hez eljutott levélben, amin a házi gyermekorvosi szakmai vezetők aláírása szerepel, az olvasható, hogy a házi gyerekorvosoknak 5 napjuk van a praxisukban lévők körében felmérni várhatóan hány gyermeket akarnak majd beoltatni.

Illetve a levélben az is szerepel, hogy a vakcinákat 10-es kiszerelésű adagokban szállítják, így az orvosoknak 10 fős csoportokat kell összeállítaniuk. Az oltások beadásának helyszínei a kórházi oltópontok mellett a házi gyermekorvosi és vegyes praxisok lesznek.