Tegnap két rettenetes hírt kaptunk: délelőtt koronavírusban elhunyt a magyar rockzene talán legnagyobb alakja, Kóbor János, az Omega frontembere. Míg délután Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász felől érkeztek aggasztó hírek, miszerint koronavírus és lélegeztetőgépen ápolják. Onnan pedig ritkán van visszaút.
Mi a közös bennük?
Egyikük sem oltakozott, Kóbor bízott a saját immunrendszerében, míg Csollány kifejezetten oltásellenes posztokat osztott meg közösségi oldalán. Kóbor már nem él, és lehet, hogy Csollány sem fog órákon belül. Ezek a makacs tények.
Lehetnék empatikusabb, megvárhatnám a gyászidőszakát? Miért, talán a koronavírus vár? Talán a koronavírus most egy kicsit elvonul, amíg mi kisírjuk magunkat? A fenéket. Ugyanúgy szedi tovább az áldozatait, gyakorlatilag csak és kizárólag az oltásellenesek körében.
Koronavírusban meghalni nem buli. Nagyon nem. Nem az az ágyban, párnák között fekvős, békésen elalvós halál, közel az ember szeretteihez. Aki koronavírusban hal meg, az szenved. Nagyon sokat szenved. A végén pedig megfullad. Eközben csövek lógnak ki a torkán, mindenfélével szurkálják, a külvilággal semmilyen kapcsolata nincs, csak és kizárólag maszkos, szkafanderes egészségügyi dolgozókat lát, nekik is maximum a szemét. Feltéve, ha egyáltalán felfog még bármit a külvilágból, és nem kerül mesterséges kómába. Fogalmazzunk egyértelműen: ez egy kínhalál. Azok az egészségügyi dolgozók, akik láttak embereket belehalni a Covidba, biztosan nem felejtik soha a látványt, ahogy a páciens halálfélelemmel az arcán próbál levegő után kapkodni, mindhiába. Mert addigra a tüdőből semmi nem marad, azt felfalja a vírus. Találóan fogalmaz a Szkeptikus Társaság.
Doktor Gődény, Pócs Alfréd, Tamasi doktor, Lenkei Gábor és más „tisztánlátók” nem az igazságot keresik, nem tájékoztatni és nem rendet tenni szeretnének az információs káoszban, nem az emberekért érzett felelősségérzet hajtja őket, hanem a saját politikai és gazdasági céljaikhoz keresnek széles társadalmi támogatást.
Egyesek közülük pártot alapítanak, mások milliárdokat keresnek a termékeik iránt így megnövelt kereslet révén és nem érdekli őket, közben mekkora károkat okoznak a magyar társadalomban. És mivel csupa olyan dolgot mondanak, amit sokan hallani szeretnének (pl. „felesleges a maszk”, „felesleges az oltás”, „az oltóanyagok károsak”), szívesebben hisznek nekik, mint azoknak, akik azt mondják, a védőoltás szükséges és hasznos, a maszkviselés és a távolságtartás pedig fontos eszközök a járvány megfékezésében. Hiszen mindannyiunknak elege van már a bezártságból, a személyes kapcsolatok hiányából vagy korlátozottságából, az utazás lehetetlenségéből, a maszkviselésből, stb. Pedig a tudomány ezen intézkedések hatékonyságát támasztja alá.
Kóbor János bízott az immunrendszerében, azért nem vette fel az oltást. Nos, én is bízok a sajátomban, épp ezért vettem fel, hogy egy kis plusz támogatást adjak neki. Hiszen ha valaki bízik a saját immunrendszerében, az miért is fél egy kis elölt vírustól, vagy annak tüskefehérjéjétől? Nincs rá oka.
Ha Kóbor János oltakozott volna, nagyon jó eséllyel még most is köztünk lenne. Nem tette, és a lehető legnagyobb árat kellett megfizetnie érte: az életét.
Tanuljunk az ő hibájából, és vegyük fel az oltást!