2022-től Pécs adhat otthont az International Youth Sport Festivalnak – írja közleményében az önkormányzat. A három csapatsportágban több ezer versenyzőt hozó egyhetes fesztivál jelentős forgalmat generálhat a pécsi vendéglátásban is.

Korábban rendre Kaposvára adott otthont a grandiózus diákfesztiválnak, de a szervezők szerint kinőtte a rendezvény a Somogy megyei várost. Az elmúlt 15 évben 65 országból összesen 3069 sportcsapat vett részt, együttesen 45.641 fiatal mérte össze erejét. Az utánpótlássport-fesztivált három sportágban: labdarúgásban, kosárlabdában és kézilabdában hirdetik meg, tíz korosztály számára, fiúknak és lányoknak is.

Fogarasi Gábor, a pécsi önkormányzat népjóléti és sportbizottságának elnöke elmondta, hogy a szervezők keresték meg a városvezetést az ötlettel. „A fesztivált egy nagyon komplex eseménynek tartjuk, ami nemcsak a versenyzőknek fontos a nemzetközi tapasztalatszerzés és a sportélmények miatt, hanem a város számára is. A kísérő szülőkkel és felnőttekkel együtt évente több ezer fős vendégsereg ugyanis jelentős forgalmat generálhat a nyári hónapokban a pécsi vendéglátásban.” – mondta Fogarasi.

A testület, illetve a költségvetési és gazdasági bizottság is egyhangúlag támogatta, hogy az önkormányzat ötmillió forinttal támogassa a fesztivál megrendezését. A végleges döntést azonban a közgyűlés hozza majd meg.