Advent harmadik vasárnapján a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület Hagyományőrző udvarában színes és varázslatos betlehemi jelenet fogadja az érdeklődőket, amit a karácsonyi ünnepkör végéig, Vízkeresztig, vagyis január 6-ig lehet megcsodálni.

Ezt a harmadik vasárnapot sokfelé örömvasárnapként is emlegetik, hiszen ez a nap hirdeti az Úr eljövetelének közeledtét. Ezen a vasárnapon örvendezzünk és Szűz Máriát dicsőítsük, aki megszülte a Fiút. Itt az ideje, hogy mindenki átgondolja, melyek azok a dolgok, amik számára a legfontosabbak. Tehát egyféle számadást és leltárt is kell készítenünk az életünkben ezen a vasárnapon.

A kozármislenyi Pécsi utcában felállított betlehemi életkép is pontosan ezt az örömteli jelentet ábrázolja a kis Jézussal, Máriával, Józseffel, három királyokkal, báránykákkal, igazi hamisítatlan istálló hangulatot idéző kocsi kerékkel.

Természetesen nem hiányozhat a képből a napjainkra már megszokottá vált jelkép, a karácsonyfa sem, és ahogy ezt már megszoktuk a Hagyományőrző udvartól, újragondolva, egy egészen új értelmezésben. Hiszen szemléljük csak meg gondosan azt a fát, amelyen a hagyományos mislenyi viselet számtalan apró részletét megtalálhatjuk.

Hogy melyek is ezek a helyi viseletekben is fellelhető díszek?

Csúcsdíszként máris ott van a mislenyi népviseletbe öltöztetett baba, de nem maradhatott le a fáról a férfi kalap sem, és nézzük csak a fa alján végigfutó csíkot, mintha egy mislenyi menyecske ruhájáról került volna az ünnepi díszbe öltöztetett karácsonyfára. A megszokott üveggömbök helyén is a helyi népviselet virágait, díszítéseit tükröző megoldások kacsintanak vissza reánk.