Csütörtök délután adták át a Virágos Magyarország 2021 verseny díját, melyben Siklós az Agrárminisztérium különdíját érdemelte ki a városok kategóriájában.

Az elismerést és dr. Nagy István agrárminiszter gratulációját Mészáros Richárd, a tárca növénytermesztési osztályának vezetője nyújtotta át Riegl Gábor polgármesternek.

A Bencze-Zelenák Ivett városfejlesztési-, Miklós-Takács Marietta városgondnoksági csoportvezető és Gergicsné Havasdi Katalin által szervezett illetve koordinált projekt elbírálása során a zsűrik figyelemmel voltak sok egyéb szempont mellett a zöldfelületek fenntartására, fejlődésére, de a szomszédos településekhez vagy épp a turisztikai adottságokhoz való illeszkedésére is.

Siklóson éves szinten van tavaszi és őszi virágosítás, melyek során összesen immáron több mint 15 ezer virág került kiültetésre – összegezte Miklós-Takács Marietta. Mint a városgondnoksági csoportvezető hozzátette, Siklós egy tartósabb zöldfelület létrehozását tűzte ki célul, így idén a város fásítási programjának és az önkormányzat által elnyert fásítási támogatásnak köszönhetően a virágok mellé több mint háromszáz fa és kétszázötven cserje is a közterekre költözött. Ezek fenntartása, gondozása mellett a város igyekszik minden évben tovább is fejlődni.

Riegl Gábor polgármester munkatársainak mondott köszönetében úgy fogalmazott: öröm látni, hogy a város elmúlt két év munkálatait nem csak helyi szinten értékelik. – tudtuk meg a Siklósi Hírektől.