Cseri Tamás fideszes képviselő szerint a hódmezővásárhelyi polgármester többé nem méltó tisztsége betöltésére, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletnek.

Cseri Tamás azt állítja, hogy a bíróság egy személyiségi jogi perben jogerősen – melyet Havasi Katalin, az összevont hódmezővásárhelyi és makói kórház vásárhelyi orvos igazgatója indított – sérelemdíj megfizetésére és elégtétel adására kötelezte Márki-Zay Pétert – írja az MTI. Továbbá a bíróság kötelezte a polgármestert, hogy saját költségen hozzon nyilvánosságra egy-egy közleményt is. Cseri állítása szerint ez azóta sem történt meg, holott már két év eltelt a jogerős ítélet kihirdetése óta.

A fideszes képviselő hozzátette, amennyiben a méltatlanságot megállapítják, a közgyűlésnek döntenie kell a polgármester megbízatásának megszüntetéséről, Cseri szerint ez már januárban megtörténhet. Így Márki-Zay Péter az idejét az országos kampányra fordíthatná, az általa elhanyagolt polgármesteri munka helyett – zárta a hódmezővásárhelyi fideszes képviselő. 

Cseri szavaira reagálva Márki-Zay Péter elmondta, a kampányesemények idejére szabadságot vesz ki, melyről pontos nyilvántartás születik, illetve hozzátette, hogy a fideszes képviselőnek is nyilvánosságra kell hoznia egy közleményt, mert az igazságnak nem megfelelő dolgokat állított az hódmezővásárhelyi önkormányzat anyagi helyzetéről.