Tegnap Orbán Viktor bejelentette, hogy Novák Katalin lesz az új köztársasági elnök. Pontosabban azt mondta, hogy az ő jelöltségét támogatja, de pontosan tudjuk, hogy ez mit jelent. Novák fogja követni Ádert, így az államfő továbbra is egy aktív pártpolitikus lesz. A kérdés pedig innen nézve jogosan merül fel: képes lesz megteremteni a nemzet egységét egy olyan személy, aki egy pártnak a tagja? A Fidesz-szavazók persze ezt láthatóan nem bánják, éppen ezért szeretnék nekik feltenni egy kérdést.

Játsszunk el a gondolattal, hogy a mostani ellenzék lenne hatalmon, nekik lenne többségük a Parlamentben és ők jelölhetnének köztársasági elnököt. Tegyük fel, hogy így lenne, és tegyük fel, hogy – mondjuk – Szél Bernadett, Donáth Anna, vagy Demeter Márta lenne a jelölt, és a parlamenti többség miatt az új államfő.

Hogy érezné magát az a 2-3 millió Fidesz szavazó, akiknek le kéne nyelniük, hogy a nemzeti egységet megteremteni hivatott, legfőbb közjogi méltóság egy Momentumos, LMP-s, Jobbikos, MSZP-s (stb…) politikus lenne? Elfogadnák? Örülnének neki? Méltányosnak és igazságosnak tartanák a döntést? Ha ezekre a kérdésre „nem” a válasz, akkor gondolják át, hogy jó döntés Novák Katalint kinevezni államfőnek.

De ne álljunk meg itt. Hogy érezné magát az a további szintén nagyjából 2-3 millió szavazó, akik sem az egyik, sem a másik oldalra nem voksoltak? Azok, akik nem kérnek sem az egyik, sem a másik oldalból, de magyar állampolgárként – jogosan – elvárnák, hogy a köztársasági elnök, haladja meg a két árok sárdobálását, a két szekértábor konstans mocskolódását.

Magyarországon mintegy 2,8 millió Fidesz szavazó él, ami azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 7 millió ember nem a Fideszre szavazott, és nem a Fideszt támogatja. Ám ők is magyarok, ők is magyar állampolgárok, ők is a nemzet részei és teljesjogú tagjai. Ők is megérdemelnék azt, hogy a legfőbb közjogi méltóság őket is képviselje, az ő érdekükben is kiálljon, és ne csak az ország harmadának legyen a köztársasági elnöke. Éppen ezért nem fair döntés, egy echte pártpolitikust kinevezni, államfőnek.