70-es évek. A kor amiben nem éltem, de az akkori zenék és filmek alapján szívesen éltem volna. No persze nem feltétlenül itt, sokkal inkább az Egyesült Államokban. Nézzünk meg öt ikonikus, de mára kissé – méltatlanul – elfeledett slágert az 1970-es évekből!

A Uriah Heep egy 1969-ben alakult és máig működő angol hardrock-zenekar. A Led Zeppelin és a Deep Purple mellett az 1970-es évek egyik legjelentősebb hardrock-zenekara. Zenéjében a hard rock mellett a progresszív rock, a jazz és a country elemei is felfedezhetőek némi gótikus hangzással fűszerezve. Ennek jellegzetessége a billentyűs hangszerek (elsősorban a Hammond-orgona) és a vokálok kihangsúlyozása, ezek a korai időkben David Byron operaszerű énekhangjával társultak. Talán legikonikusabb slágerük volt a Lady in black, 1971-ből.

Néhány évet ugorva az időben, jutunk el 1977-be, Iggy Pop – The Passenger című klasszikusáig. Iggy Pop vagy eredeti nevén James Newell Osterberg, Jr már 74 éves, de még mindig aktív, zenéjével pedig az én generációm sem tud betelni. Nem csodálom!

Ha hetvenes évek, akkor Black Sabbath. Ha pedig Black Sabbath, akkor Ozzy. Ha pedig Ozzy, akkor Paranoid. A heavy metal alapja, alfája és omegája, Bibliája és Tórája. Fogadják szeretettel!

A Black Sabbathoz képest kevésbé volt ismert a Kansas együttes, de talán a Dust in the Wind című számuk Önnek is ismerős lesz. Lágyabb hangzás, mint a Paranoid, talán épp egy ilyen csendes estére való, mint a mostani.

És hogy ne csak a rock zene képviselje magát a listánkon, jöjjön egy kis Boney M, és a 70-es években induló disco!