1943. január 12-én kezdődött a modern kori magyar hadtörténelem talán legnagyobb katasztrófája, a Don-kanyarban lezajló ütközet. A szovjet Vörös Hadsereg támadása következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.
A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A német igényeket kemény tárgyalások árán sikerült ugyan lejjebb vinni, de a magyarokat így is alájuk rendelték. 1942 tavaszán mintegy 200 ezer katonát küldtek a Don-kanyarba, ennek 20 százalékát a különböző nemzetiségek adták. Novemberben aztán egy újabb kb 50 ezres kontingens kiküldéséről döntöttek, így januárra 250 ezerre tehető a hadsereg létszáma. Nehezítette a helyzetet, hogy a németek által ígért fegyverzet és felszerelés a tél beálltával sem érkezett meg. Ráadásul 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt elkezdték csapataik kivonását a doni térségből.
A szovjetek 1943. január 12-én –30-35 fokos hidegben kezdték meg északról a támadásukat, ami azonnal sikeres volt, 8-12 kilométer mélyen hatoltak előre. Ezt követően január 14-én délen 50 kilométer szélességben törték át a védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal ezen részén állomásozó egyetlen tartalékát, de a visszavonulást is megtiltotta. Ezzel gyakorlatilag vágóhídra küldték a 2. magyar hadsereget.
Jány Gusztáv vezérezredes ugyanis ragaszkodott a parancs betartásához, pedig ha elrendelte volna a visszavonulást, a hadsereg egy részét talán megmenthette volna. A magyar katonáknak a szovjet és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, elképesztő hidegben, embertelen körülmények között kellett tartaniuk magukat.
Jány végül január 17-én rendelte el a visszavonulást, de így is volt olyan hadtest, amely egészen februárig harcolt. A vezérezredes nem finomkodott, amikor január 24-i hadparancsában gyávasággal vádolta meg az esélytelenül is harcoló katonáit. „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott” – írta. A megalázó és igazságtalan parancs akkora felháborodást keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették. Jánszt végül Horthy Miklós kormányzó 1943- augusztus 5-én felmentette parancsnoki tisztéből. Nem végezte jól a tábornok, ugyanis háborús bűnösként halálra ítélték 1947-ben.
A 2. magyar hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma mintegy 125-130 ezerre tehető. A fogságba esettek közül kevesen térhettek haza, a becslések szerint mindössze 3-4 ezren élhették túl a borzasztó körülményeket. A doni eseményeket, főleg annak értelmetlensége és embertelen körülményei miatt máig az egyik legsúlyosabb katasztrófaként tartja számon a történetírás.
Forrás: Múlt-Kor