Az RTL Híradójának nyilatkozó asszony arról számolt be, hogy az eset után elhunyt, súlyos, nagybeteg édesanyját megalázták a fővárosi Jahn Ferenc kórház intenzív osztályán.

A tüdőbeteg asszony 52 évesen került a budapesti kórház intenzív osztályára, ahol az állapota olyan súlyossá vált, hogy azonnali légcsőmetszést kellett végezni rajta. A beavatkozás után az asszony sokáig képtelen volt a kommunikációra, de a tudata éber maradt, miközben magatehetetlenül feküdt kórházi ágyán.

Közben a nő családja úgy döntött, hogy a mielőbbi gyógyulás érdekében hazaviszik a hozzátartozójukat. A beteg felkészítése közben döbbentek rá, hogy annak a teste tele van zúzódásokkal és felfekvésekkel.

Mindez tavaly novemberben történt, és miután az asszony hazakerült, amint tehette elmondta a lányának, hogy a csúnya sebeket az ápolói okozták. Rámutatott arra, hogy a kórházi személyzet tagjai közül két brutális ápolónő bántalmazta, miközben a többiek egyszerűen hagyták, hogy kegyetlenkedjenek a náluk fekvő beteggel. Az asszony többek közt arról is beszámolt a lányának, hogy egyszer hallotta, hogy a fulladásos rohama alatt a két nővér éppen azon röhögtek, hogy végre meg fog fulladni. Az osztály egyik dolgozója pedig úgy nyilatkozott a Híradónak, hogy a két nővér durvasága már neki, és kollégáinak is feltűnt, de eddig erről senkinek sem mertek szólni.

A beteg családja, amint tudomást szerzett az embertelen bánásmódról, azonnal panaszt tettek az intézmény igazgatójánál, de az eset kivizsgálásáról, illetve annak következményeiről mindez idáig nem kaptak semmiféle választ. A budapesti Jahn Ferenc kórház az RTL Híradó megkeresésére azt közölte: a panasz bejelentése után lefolytattak egy belső vizsgálatot, de az szakmai hiányosságot azonban nem állapított meg.

Forrás: 24.hu