Viharos széllel indul a hét, mindez egy hidegfrontnak köszönhető, ami hamarosan átvonul felettünk – írja a Meteo Mecsek.

Hétfő reggel a szél északnyugatira fordult, ami mellé csapadék is társul. Nagyjából 5 óra magasságában már előfordulhatnak záporok, majd egy vastagabb csapadékmező vonul át felettünk. Számottevő eső nem várható, de a legtöbb helyen 5 mm körüli mennyiség eshet le.

A csapadék elvonulása után felszakadozik a felhőzet és az átmenetileg mérséklődött szél újra erőre kap és viharossá fokozódik. A felhőátvonulásokból elszórtan kell számítani záporokra. A szél ugyan a viharos kategóriát már nem fogja elérni (maximum a Mecsek magasabb pontjain lehetnek 60 km/h feletti lökések), de így is erős lökésekre készülhetünk – írja az oldal.

Kedden egész nap élénk, olykor erős lesz a szél, 45-60 km/h körüli lökések is lehetnek. Csupán estére mérséklődik a légmozgás, és átmenetileg délnyugatira vált. Napközben sokat fog sütni a nap, majd észak felől felhősáv érkezik, de ekkor esni nem fog. A maximumok 8-10 fok között alakulhat!

Szerdára és csütörtökre megérkezhet a tavasz! 13-15 fok is lehet!

Szerdán reggel még sok felhő lesz felettünk, majd nyugat felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, délután több órás napsütésre készülhetünk! Az északnyugati szél napközben átmenetileg megélénkül, majd változó irányba vált és mérséklődik. A maximumok elérhetik a 13-15 fokot is!

Csütörtökön sem lehet okunk a panaszra, ezen a napon szikrázóan napos idő mellett ismét tavaszias lesz a hőmérséklet. 12-14 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála!

Változás időjárásunkban pénteken jöhet legkorábban, de egyelőre a télnek nyoma sincs.

via Meteo Mecsek
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay