2012-ben nyilvánította az ENSZ közgyűlése március 20-át a boldogság nemzetközi világnapjává.
A napjainkban gombamód szaporodó világnapok listájáról ma már nem hiányozhat a boldogságnak szánt nemzetközi nap, a hírek közt szemezgetve igazán időszerű a mai napon az ENSZ határozatában álló gondolat:
„a boldogságkeresés az emberi lét egyik alapvető célja.”
A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságból Bhutánból származik. Az ázsiai országban a világon elsőként vezették be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát a lakosság jólétének mérésére, úgy gondolták, hogy ez többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.
Tehát a „bruttó nemzeti boldogság” fogalma tulajdonképpen a lakosság jólétének mérésére szolgál. Kimutatták, hogy mindössze egy kilenc pontból álló index segítségével már megbecsülhető, hogyan érzik magukat az adott országban az emberek gazdasági, társadalmi és érzelmi szempontból.
Nézzük csak, hogy mi is az a boldogság?
A boldogság az, mikor az adott személy érzelmi állapota boldog, és a jólét, és a teljesítés érzését tapasztalja meg, amikor eléri céljait, vágyait. Boldogságnak nevezhetjük azt, mikor az elégedettség pillanata tartós, mikor nincs sürgős szükséglet, és nincs kínzó szenvedés.
A boldogság egy szubjektív és relatív állapot. Mint ilyen, nincs objektív követelmény a boldogsághoz. Két embernek nem kell ugyan úgy boldognak lennie ugyanazon okokból vagy azonos feltételek mellett, és körülmények között.
Arisztotelész szerint a boldogsággal kapcsolatban áll az egyensúly és a harmónia.
Epicurus a maga részéről rámutatott, hogy a boldogság a vágyak és örömök kielégítése.
A stoikok, akik az ókori görög és római filozófusok egy csoportját képviselték, és ők azok, akik realisztikus, de erkölcsileg idealista életmódot követtek. Ők viszont úgy gondolták, hogy a boldogságot a szenvedélyek elsajátításával és a kényelmetlenségek figyelmen kívül hagyásával érhetik el. Meglátásuk szerint azokat a kényelmetlenségeket kell figyelmen kívül hagyni, amelyek akadályozzák egy bizonyos létezés elfogadását.
Leibniz, aki a racionalista tézis védelmezője volt, nos, számára a boldogság az emberi akaratnak a valósághoz való alkalmazkodását jelenti.
Freud számára viszont a boldogság valami utópikus, mivel úgy vélte, hogy az nem függhet a való világtól, ahol az egyének állandóan ki vannak téve olyan kellemetlen tapasztalatoknak, mint például kudarc és frusztráció. Miközben azt állítja, hogy a legtöbb ember csakis a részleges boldogságban reménykedhet.
Fotó: pixabay.com