Már több mint egy évtizede felmerült, hogy a Formula 1-es versenyeket a pályák nedvesítésével izgalmasabbá lehetne tenni. A Liberty Media azonban a mai nap nyilvánossá tette: 2023-ban megrendezik az első mesterséges esőfutamot, nem is akárhol: a Magyar Nagydíjat választották erre a célra!

Stefani Domenicali röviden ismertette a szabályokat: Az első 15 kör biztosan száraz körülmények között zajlik, majd valamikor a 15. és a 20. kör között előre meghatározott mértékű, egyenletes intenzitású vizet permeteznek a pályára a beépített locsolókon keresztül. Az esőzés 5 percig tart, majd eláll, és a száradó pályán folytatódik tovább a verseny. A 30. és a 45. kört között ismételten beindítják a mesterséges esőzést, de hogy pontosan, meddig, és milyen intenzitással, arról már nem tájékoztatják a csapatokat. Az utolsó 5 körre azonban garantáltan kikapcsolják a berendezést.

A Formula 1 jelenlegi vezérigazgatója elmondta, hogy a változtatással a cél, hogy izgalmasabb, váratlanabb legyen egy verseny, ahol a technika helyett a versenyzők képességei kerülnek előtérbe. Azt is elmondta, hogy a magyar pálya bukóterében lévő talaj alkalmas arra, hogy kipróbálják az új szabályt. Azt is elmondta, hogyha az időjárás eleve megtréfálná a versenyzőket, akkor a berendezést nem indítják el.

Az első ilyen futam megítélése nagyban befolyásolja, hogy a jövőben lesznek-e hasonló versenyek. Erre a jövő évig várni kell, ám addig sem szabad megfeledkezni arról, hogy ma történetesen április elseje van!