Felesége és unokahúga végzett egy ismert erdélyi magyar mulatós zenésszel. Írta meg a 24.hu. A férfi még decemberben eltűnt, és négy hónap múlva, április elején derült ki, hogy  leszbikus szerelem áll az eltűnés hátterében. Az érintett két nő az elmúlt hetekben vallotta be, hogy egymásba szerettek, ketten elhatározták, hogy megszabadulnak a férfitől, aki a boldogságuk útjába állt. Az ismert mulatós zenész meggyilkolásával egy helyi bűnözőt bíztak meg, fizettek is neki 40 ezer lejt, vagyis közel 3 millió forintot. A letartóztatásakor megbilincselt Venkli Istvánné nem válaszolt az újságírók által feltett kérdésekre, mikor bevezették a Bihar megyei rendőrfőkapitányságra. A nő ellen az a vád, hogy a szeretőjével közösen bérgyilkossal ölette meg a férjét. A férfi unokahúga volt az asszony szeretője, akik egybehangzó vallomásukban elmondták, hogy egymásba szerettek. A hölgyek bejelentésükkel megdöbbentették az egész családot.

„Pistire féltékeny volt”

– mondta Venkli Mária, a meggyilkolt férfi édesanyja, az édesanya tudta, hogy a menye jó viszonyban van az unokatestvérrel, de azt soha nem gondolta, hogy ők ketten szerelmi kapcsolatba kerültek. Álmában sem gondolt arra, hogy a két nő emiatt megöletheti a fiát.

Az egész Erdélyben ismert és foglalkoztatott, népszerű magyar mulatós zenész decemberben tűnt el, a felkutatásán dolgozó rendőrök a holttestét az elmúlt napokban találták meg elásva az  Érmihályfalva melletti mezőn. A közel féléve tartó nyomozás után a mulatós zenész unokahúga vezette el a rendőröket a helyszínre. Az unokahúg egészen belezavarodott a vallomásaiba, amit többször megváltoztatott, így terelődött rá a gyanú.

A holttest megtalálása után pedig már a feleség is beismerte, hogy „barátnőjével” közösen ölették meg a férjet. 

A gyilkossággal megbízott helyi bűnözőnek 40 ezer lejt, vagyis 3 millió forintot fizettek. 

A bérgyilkos bestiális módon, kegyetlenül végzett a férfival. Áldozatát baltával többször  fejbe verte, és mellette legalább tízszer megszurkálta késsel.

 „Sejtettem, hogy valami nagyon rosszat tett, amikor azt mondta: Anya, nagy bajban vagyok”

– vallotta a bérgyilkos anyja, aki tudott arról is, hogy a fia több kisebb bűncselekményt is elkövetett már az előzőekben, de ilyen brutális emberölést nem feltételezett gyermekéről.

A gyilkosságot beismerő hármas, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat szörnyűséges tettéért.

Forrás: 24.hu, rtl.hu

Fotó: pixabay.com