Gyurcsány Ferenc mai napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a DK szerint törvénytelen kormány. „A nép nem adott felhatalmazást arra, hogy a kormány alkotmányellenesen az államhatalom kizárólagos megszerzésére törekedjen, márpedig Önök ezt teszik” – mondta a korábbi miniszterelnök.
Gyurcsány szerint ugyan a Fidesz megnyerte a választást, de azt nem szabad és tisztességes versenyben tette. „Az eszmék, gondolatok szabad áramlása helyett a hatalom manipulált, erőszakos, hazug nyilvánossága vesz minket körül. Ha manipulált nyilvánosság, akkor nem szabad a választás, ha pedig nem szabad a választás, akkor az nem fejezi ki a valóságos népakaratot, ezért az ilyen választáson nyugvó kormány nem törvényes.”
A felszólalást követően aztán érdekes szóváltás alakult ki. Kövér László házelnök ugyanis a megszokott kormányzati válasz előtt külön is odaszólt Gyurcsánynak. Figyelmeztette, hogy ugyan nem szakította félbe Gyurcsányt, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben tűrné majd az ilyen megszólalásokat.
„Önnek nincs joga törvénytelennek nevezni egy demokratikusan megválasztott kormányt. Különösen nincs erkölcsi alapja, miután szándékosan polgárháború szélére juttatta Magyarországot 2006-ban” – mondta Kövér. A házelnök szerint Gyurcsány Ferenc minden létező bűnt elkövetett a nemzet, az ország, a demokrácia és a jogállam ellen, amire személyes példákat is tudna mondani, de attól „megkíméli” a képviselőket.
„Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ez volt az első és utolsó olyan felszólalása az Országgyűlésben, legalábbis ha én vezetem az ülést, amikor Magyarország törvényesen megválasztott kormányát törvénytelennek meri nevezni” – mondta Kövér.
A DK országgyűlési képviselői egyébként Kövér mondandója után kivonult az ülésteremből.
Forrás: Telex