Bevallom, hogy az Árkádban lévő Mischler Cukrászda és Bisztróról sokáig nem tudtam, hogy hagyományos ételeket is tálalnak, és csak fagyizni meg néha sütit vásárolni jártam oda. Aztán egyik nap meglepődtem azon, hogy ebédmenüt is kínálnak. De ha már ez a helyzet, akkor el is döntöttem, hogy valamikor kipróbálom. Ami kifejezetten pozitív extrája volt a helynek, hogy van a menüben olyan előételük, ami nem leves. Klasszikus menüknél ilyet nem sok helyen látok, de szeretem, ha van egy kis változatosság.

Így a kínálatból az előételt választottam, majd főételként a gyros tálat, és megkóstoltam a desszertet is. Picit fura volt nekem, hogy a főétel ára 1.690 forint, ha két vagy három fogást rendelünk, akkor fogásonként 500 forint az extra költség, de ha a negyediket is kérjük, akkor az további 700. Ezt így nem igazán értem, engem biztosan nem motiválna egy négyfogásos menüsor megkóstolására ha az utolsó ételért arányaiban többet kell fizetni, de ez részletkérdés.

Az aktuális menü hetente változik.

Az előételnél csak az összetevők voltak feltüntetve: padlizsán, paradicsom, mozzarella, bazsalikom. Ezek alapján arra számítottam, hogy valami saláta jellegű étel lesz központi elem a padlizsán, körülötte paradicsomkarikák és mozzarella-golyócskák, teteje bazsalikommal megszórva. Ehhez képest egy paradicsomszószos alap érkezett, rajta egy sült mozzarellás padlizsán, és némi bazsalikom. Nem az, amire számítottam, ellenben nagyon finom. A paradicsomszósz egy olaszos fűszerezést kapott, ami nekem nagyon bejött, a mozzarella így elkészítve meg adott egy extra ízt a padlizsán mellé, és bár a padlizsán nem a kedvenc zöldségem, így szívesen fogyasztottam. A bazsalikom kis kiegészítő volt, de paradicsom és sajt mellé mindig jó. Nagyon működött.

Főételre kíváncsi voltam, hogy mennyire emlékeztet egy gyrostálra, mert sajnos sok ebédmenünél volt az a kellemetlen tapasztalatom, hogy inkább nevezhető egy brassóinak amit kaptam, mint a gyrostálnak. Ez a maga nemében persze még lehet jó, de mégsem ugyanaz az étel. Itt külsőleg egész jól hozták a gyros hangulatot, ott volt a sült krumpli, a pita, a zöldségek, a tzatziki öntet, egyedül a húsfalatok mérete volt kicsit idegen a gyrosétól, azoknál nagyobb, ízre viszont teljesen rendben van, puha, kellemes fűszerezésű. Ízlett a krumpli is, pont annyit volt a sütőben, amennyit szerintem lennie kell, és rendben volt a pita és a zöldségek is.

Két apró kritikám viszont van az étel kapcsán, egyik inkább formai, a másik az ízekben. Az egyik, hogy nem szeretem, amikor egy fél pitát adnak egy tálhoz. Nem gondolom, hogy abba menne tönkre a rendszer, ha egy egész pitát kapnánk (vagy ha igen, akkor adjanak valami másból kicsit keveset), viszont sokkal jobb az egész optikája. Ami viszont jobban zavart, az a gyrostálhoz adott szósz, amit nagyon sósnak éreztem. És mivel a hús meg a krumpli is egy sósabb elem a tálon, ezért nekem jobban bejött volna, ha a saláta egy másfajta ízt kap. Emiatt volt egy kis hiányérzetem. Összességében viszont egy kellemes ételt kaptam.

A desszert maradt a végére, egy mákos palacsinta eperöntettel. Nagyon látványos tálalásban érkezett, ilyennel eddig csak egyszer találkoztam Kolozsváron a most már nem működő Chelsea bistroban. A tészta ízlett, maga a máktöltelék is ízre finom, de nekem egy picikét száraz volt. Ízében a hozzáadott szósz is hozta, amit várok, a gyümölcs íze markánsan kiérződött belőle, de örültem volna, ha egy kicsit hidegebb, nagyon melegnek éreztem.

Összességében azért a pozitívumok többségben maradtak a hely kapcsán, mint a problémák, és ez utóbbiak mind javíthatók. A kiszolgálás éttermi szintű, a mennyiségek rendben vannak, és a minőséggel sincsenek komolyabb bajok. Szóval magam részéről tudom ajánlani a helyet, nem csupán a fagyik és a sütemények, hanem a „normál” éttermi szolgáltatások miatt is. Aki pedig inkább az édesség vonalon maradna, azoknak talán öröm, hogy tegnap új üzletük nyílt, így már több helyen is kipróbálhatják a cukrászda termékeit!